A Formula 2 végleg visszavonultatja a 19-es rajtszámot Hubert emlékére
Az F2 nemrég bejelentette, hogy végleg visszavonultatják a 19-es rajtszámot a bajnokságból Anthoine Hubert emlékére, egy évvel azok után, hogy a spái balesete következtében a fiatal francia életét veszítette.
Hubert 22 évesen hunyt el az F2 tavalyi belga főfutamának elején bekövetkezett balesetben. A 2018-as GP3-as bajnok a BWT Arden színeiben versenyzett, autóján a 19-es rajtszámmal, amelyet halálát követően a tavalyi szezonban már nem is láthattunk.
Az F2 spái visszatérése előtt ezen a hétvégén, a sorozat megerősítette, hogy a 19-es számot örökre visszavonultatták a bajnokságból Hubert-re emlékezve. „Közel egy évvel Anthoine Hubert tragikus spái halálesete után a Formula 2 hivatalosan is megerősíti, hogy a 19-es rajtszám a továbbiakban nem lesz használatban a bajnokságban” – állt az F2 közleményében.
„A 19-es szám örökre Anthoine-é lesz, az elhunyt francia emlékére, kinek csillaga most is élénken ragyog a paddock felett.”
Egy különleges logót hoztak létre a hétvégi Belga Nagydíjra, amely magában foglalja Hubert nevének kezdőbetűit, a rajtszámát és egy csillagot is. Ez a logó az F1, F2 és F3 minden autóján rajta lesz majd Spában.
Az F2 azt is elmondta, hogy a szombati főfutam előtt egyperces néma megemlékezést tartanak majd Hubert emléke előtt tisztelegve. A Forma–1 is hasonlóan jár majd el a maga belgiumi futama előtt.
A ferraris Charles Leclerc a hét korábbi szakaszában elmondta, hogy visszatérni Spába „nehéz” lesz számára, hiszen közeli barátok voltak Hubert-rel; szerdán pedig meg is emlékezett barátjáról a közösségi médiában.
Anthoine Hubert, Arden
Fotó készítője: FIA Formula 2
Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly elmondta, hogy „szomorú pillanat” lesz visszatérni Spába. „Hétéves korom óta ismertem őt a gokartpályákról” – mondta Gasly.
„Ugyanabba a francia motorsportszövetség által szervezett iskolába jártunk, 13 és 19 éves korunk között, és hat évig laktunk ugyanabban a lakásban. Szerintem a paddockban mindenki gondolni fog majd rá.”
A Forma–1 az Instagramon osztotta meg azt a bizonyos logót, amelyet Hubert emlékére hoztak létre, és amely minden egyes autón rajta lesz majd a hétvége folyamán. „A családjával, a barátaival és az egész motorsportközösséggel együtt tisztelgünk Anthoine emléke előtt.”
A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.