BRÉKING

A Forma-1 vajon mit taníthat az üzleti világnak - vagy a stresszes átlagembereknek?

Mika Häkkinennek hét évbe telt, hogy megnyerje az első futamát a Forma-1-ben. Azonban kétségbeesetten bajnok akart lenni, és tudta, hogy ehhez közel állt.

„Egy tizedmásodperc különbségről beszéltünk köztem és Michael Schumacher között. Tudtam, hogy nem vagyok messze.” – kezdte Mika Häkkinen.

A finn 1998-ban és 1999-ben végül kétszeres bajnok lett, és a sikereit részben doktorának, és mentorának, Aki Hintsának tulajdonítja.

„Nélküle nem nyertem volna.” – állítja.

Mika elmesélte, hogy Dr. Hintsa segített neki, hogy a koncentrációját a pályára irányítsa, ugyanis a pályán kívül félre tudta tetetni vele az aggodalmait - különös tekintettel a családja jólétére, ugyanis őket sajnos nem láthatta olyan gyakran, mint szerette volna - az utazások miatt. Mentálisan egy komoly balesetet is le tudtak győzni együtt, ami pár évvel korábban történt a finnel.

Häkkinen erről a Világ Gazdasági Fórumán mesélt, Davosban. Mika és Aki nem éppen átlagos résztvevők egy ilyen eseményen, ahol 2500 delegátus jelenik meg, különösen üzleti és világvezetőkkel.

A kérdés: Mit csinálhatnak jobban, mint a riválisaik? Hogyan tudják a legtöbbet kihozni egyetlen egy napból?

Annak reményében, hogy a kérdésre választ kapnak, egy csapat sílifttel felment a hegyekbe, hogy megtudják azt a bölcsességet, amit csak Mika Häkkinen, a négyszeres Forma-1-es bajnok, Sebastian Vettel vagy Dr. Hintsa – aki a jelenlegi bajnokkal, Lewis Hamiltonnal is együtt dolgozik - tud elárulni.

A fő üzenet elég egyszerű: aludj jól éjjel!

Dr. Hintsa elárulta, hogy akár öt óra alvás után is teljes erőbedobással tudsz teljesíteni. A versengés pedig, hogy Neked milyen kevés alvásra van szükséged, nem segít – teszi hozzá a doktor.

„Ha zsinórban három napig csak öt órát alszol, az olyan mintha részegen vezetnél autót.” – állapítja meg. (Valószínűleg boldogan halljuk, hogy Sebastian Vettel 10 órát szokott aludni a versenyhétvégéken.)

//

Seeeeb neeeeeeeeee :D Ezek szerint a német bajnok Massától eltérően még a futam előtt elvégzi a dolgát... fotó:dppi Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, January 21, 2016

Mika is egyetért azzal, hogy többet kell pihenned, mint amennyit edzel, ugyanis addig nem tudsz fejlődni, amíg fáradt vagy.

A másik üzenet, hogy alvás előtt ne igyál alkoholt, vagy ne használd az okostelefonod vagy a számítógéped.

Egyik sem tűnik újnak, de Dr. Hintsa rávilágított, hogy milyen kevés ember hajlandó ezt a gyakorlatban alkalmazni is. A doktor azt mondja, hogy ilyen egyszerű változtatásoknak köszönhetően sokkal hatékonyabban is tevékenykedhetünk – akkor is, ha egy profi sportolóról beszélünk, de akkor is, ha egy átlagemberről, aki 9-5-ig az irodában ül.

Az edzett orvos, aki hosszútávú futókkal is időt töltött Etiópiában, ma már üzletemberekkel és profi sportolókkal is együtt dolgozik. Szerinte több hasonlóság is felfedezhető a két célcsoportban: a túl sok utazás és a kemény nyomás, amivel együtt kell élni.

„Meg kell tanulnod kontrollálni az érzelmeid.” – mondta, miközben elmagyarázza, hogy amikor valami rosszul sül el, az autóban vagy az üzletben, akkor is kézben kell tartanod az érzelmeid, hogy meg tudj birkózni vele.

A lényeg, hogy uralkodj magadon, és ne engedd elhatalmasodni az érzelmeid – ahogy Mika is rávilágított, néha időbe telik, amíg sikerül lehiggadni a győzelem után.

Amit Dr. Hintsa megpróbál kifejezni, az csupán annyi, hogyha a legjobbat akarod kihozni magadból, akkor az életed minden területére figyelned kell – fizikális aktivitás, alvás, étel, biomechanika (azaz csinálj minden reggel legalább öt percig Pilates gyakorlatokat vagy nyújtást), mentális energia és az általános egészség.

Ez a „jobb élet köre” – ahogy a doktor mondja. És ha azon vagyunk, hogy napról napra egy kicsit javítsunk ezeken a dolgokon, akkor sokkal hatékonyabban tudunk majd dolgozni.

Ez pedig nem feltétlenül jelenti azt, hogy keményebben kell dolgoznod. Egyszer a doktor együtt dolgozott egy multinacionális vállalat vezetőjével, aki egy nagy változást menedzselt, és az igazgató felesége hívta fel Dr. Hintsa-t, hogy megköszönje neki: visszakapta a férjét!

Akkor nincs is más hátra, minthogy ma este mi átlagemberek is egy igazán jó alvással kezdjük a „jobb élet körét”! :)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari motorja idén már felveheti a versenyt a Mercedesszel?
Következő cikk Ricciardo tavaly rajthoz állhatott volna Le Mans-ban, de a Red Bull blokkolta a dolgot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország