A Forma-1 új versenyigazgatójának az Ausztrál Nagydíj volt a legkeményebb

Michael Masi, a Forma-1 idén kinevezett új versenyigazgatója első szezonja végeztével beszélt arról, melyik volt számára a legnehezebb futam, és hogy milyen volt az idény új szerepkörében.

Michael Masi, Race Director walks the track

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Michael Masi, a Forma-1 versenyigazgatója elmondta, számára az első, ausztrál hétvége volt az idény legnehezebb versenye, mivel Charlie Whiting váratlan halála miatt azonnal a mélyvízbe került.

Masi 2018-ban pár futamon már Whiting egyfajta „gyakornokaként” dolgozott, és ez a folyamat folytatódott volna a 2019-es idény közben is.

Azonban mivel Whiting az albert parki futam előestéjén elhunyt, Masinak közbe kellett lépnie, először csak ideiglenes hatállyal, majd az egész szezonra megkapta a munkát:

„Ami Melbourne-ben történt, az borzalmasan szomorú és szerencsétlen körülmények közrejátszása volt sok szempontból. Párszor már kérdezték tőlem, melyik volt az év legnehezebb versenye? Messze a melbourne-i.” – mondta.

Még több F1 hír:

„Összességében viszont nem bírtam volna ezt végigcsinálni az FIA-nál közvetlenül mellettem dolgozó csoport, és az ő támogatásuk nélkül. Az F1 Group is, Chase Carey-től elkezdve a rendezőkig, akár fedélzeti felvételeket, akár telemetriaadatokat kértem, mindenki kezdettől fogva segített, ahogy tudott.”

„És emellett ugye ott van a 20 ember az autókban, és 10 csapat, mindegyikük befogadott, segített, és támogatott, ezek nélkül az emberek nélkül nem tudtam volna az évet végigcsinálni.”

Masi azt is elmondta, annyira elfoglalt volt, hogy az idény közben lélegzetvételnyi időre sem tudott megállni, miközben menet közben beletanult a dolgokba:

„Valószínűleg majd a karácsonyi, és új évi szünet után, amikor a családlátogatásból visszaérkezem Sydneybe, akkor fogom tudni kicsit átgondolni a történteket, mert eddig egyáltalán nem volt erre lehetőségem, folyamatos darálás volt.”

 „Elégedett vagyok az elvégzett munkámmal, úgy érzem, a tőlem telhető legtöbbet megtettem. Nagyon sokat tanultam, nem csak futamról futamra, hanem minden hétvégén óráról órára.”

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a miénk egy nagyon összetett iparág. De ezzel együtt én imádom, élvezem, és nem lehetnék ennél hálásabb az irányomba mutatott támogatás miatt.”

„Mindig, mindenben lesznek jó, és rossz pillanatok, és minden szerepben annyira jó valaki, amilyen jó a legutóbbi döntése volt. De őszintén szólva eddig még nem volt időm arra, hogy hátradőljek, és elmerengjek a történtekről.”


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettelnek emlékeznie kell, hogy mi volt 5 évvel ezelőtt Ricciardo mellett
Következő cikk Az FIA nagyon ráfeküdt az üzemanyag-áramlással kapcsolatos kérdésekre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország