A Forma-1 totális átalakulása 2008 óta: rá sem lehet ismerni az autókra

Max Verstappen és Pierre Gasly is hüledezve figyeli a különbségeket az akkori, és a mostani F1-es autók között.

David Coulthard, Red Bull Racing RB4

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

A Forma-1 minden egyes pillanatban fejlődik, vagy változtat valamin. A technikai regulák messze nem az állandóságot képezik. Ez egy kőkemény ipar, melynek a részeként évről évre kicsit, vagy teljesen átalakul a sport.

Még több F1 hír:

A következő nagy váltás 2021 lesz a totálisan új aerodinamikával, mely minden eddiginél nagyobb változásokat eredményezhet, természetesen a külsőt tekintve is. Korábban voltak már hasonló kezdeményezések, melyek nem mindig működtek jól.

Gondoljunk csak a 2009-es évadra, amikor a robusztus első légterelők igencsak átszabták a képet. Azóta pedig a 2008-ban használt autók gyakorlatilag összehasonlíthatatlanok a jelenlegi verziókkal.

A Red Bull francia pilótája például „játékautónak” nevezte az idősebb gépeket, melyek sokkal kisebbek voltak. Az idei változtatásokkal az első légterelők 2 méter szélesek, addig ez 2008-ban csak 1,4 méter volt, míg a Ferrari tengelytávja 11 esztendővel ezelőtt körülbelül 0.5 méterrel volt kisebb, mint most.

Mark Webber, Red Bull Racing RB4

Mark Webber, Red Bull Racing RB4

Fotó készítője: Sutton Images

A Liberty Media és az FIA kötelező változtatása nagyon költséges volt. A Red Bull 15 millió eurós plusz költségről beszélt, és egyelőre igencsak megoszlanak a vélemények arról, hogy az új első szárnyaknak mekkora lesz a hatása az előzésekre. Egyelőre csak a téli teszteken vagyunk túl, és ott úgy tűnt, még rosszabb a helyzet, mint azelőtt volt.

„Hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy idén javulni fog a helyzet. Nem hiszem, hogy ezzel közelebb tudunk majd kerülni egymáshoz a versenyeken. Van, aki azt mondja, hogy jobb lesz, míg mások nem. Meglátjuk, hogy mi lesz a pályán…” – mondta Gasly.

„Láttam egy képet, amin a 2008-as és az idei autók szerepelnek, rajta a különbségekkel. A mostaniak sokkal hosszabbak, és szélesebbek. A régi autók úgy néznek ki, mintha játékok lennének.”

Verstappen egyetért a csapattársával, hogy a régi verziók játékautóknak tűnnek, de a holland sem vár csodát, hogy az új fejlesztéstől: „A probléma a nagy leszorítóerőben van, ami által igen nehézzé válik a másik autó követése.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Tavaly mindenki azt gondolta, a Ferrari nyeri a bajnokságot, de nem így lett”
Következő cikk Nagyobb teljesítményt eredményezhet a Ferrari és a Shell szorosabb együttműködése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország