A Forma-1 történetének legtragikusabb bajnoka

Jochen Rindta Forma-1 történetének egyetlen posztumusz világbajnoka, aki úgy is világbajnok lett, hogy a szezon közben sajnálatos módon életét vesztette, és mindezt egy versenybalesetben. A rendkívül fájdalmasan fiatalon, 28 évesen elhunyt osztrák pilótának mindössze 6 szezon jutott a Forma-1-ben, amiből az utolsó kettő volt a legsikeresebb.

Ahogy Le Mans sem, ahol 1965-ben Masten Gregory csapattársaként nyerni tudott

Akkoriban egy olyan korszakban versenyeztek a sztárok, amikor minden futamnak úgy vágtak neki, hogy tudták, talán ez lesz az utolsó. A versenyautók már a 60-as években is rendkívül gyorsak, versenyképesek voltak, viszont ekkor még közel sem volt olyan modern a biztonság, mint ezekben a napokban.

Ebben a veszélyes korszakban is külön "kasztot" képezett a Lotus, ahol Colin Chapman csábítóan gyors, viszont rendkívül veszélyes autókat tervezett az istálló versenyzői számára. Ezekben a gépekben senki nem volt biztonságban: a gyönyörű, de igazán veszélyes fekete-arany autók még világbajnok áldozatot is követeltek a legendás Jim Clark személyében.

Jim Clark

Ebben a korszakban küzdött a sikerekér Rindt is, aki pont a Clark halált követő szezonban, 1969-ben került a Lotushoz a Coopertről. Ezzel a lendülettel megszerezte az első győzelmét is, viszonylag kiegyensúlyozott teljesítménnyel pedig negyedik lett év végén. 1970-ben már esélyesként kellett vele számolni.

Az utolsó szezon

A képen éppen Rindttel beszélgető Jackie Stewart (jobbra) az osztrák rivális halálesetének is köszönhetően a biztonság egyik legnagyobb szószólója lett.

1970-ben Rindt nem kezdett túl jól, ugyanis Dél-Afrikában csak 13,. lett, míg Spanyolországban kiesett. Bár Monacóban nyert, ismét rosszul alakult számára a következő nagydíj, addig Belgiumban célba sem ért.

Hollandiában megszerezte a második győzelmét az idényben, de mélyen érintette barátja, Piers Courage halála. Ekkor egyre erősebben érlelődött benne a gondolat, hogy ha világbajnok lesz, a szezon végén visszavonul, erről győzködte ugyanis barátnője is. Hollandia után a Francia Nagydíj következett a versenynaptárban, ahol, mivel még mindig élénken élt benne Courage halála és barátja emléke, elég rosszul viselt egy kormánymű-hibát a versenyhétvége folyamán, és nagyon dühösen beszélt.

A futam végül jól alakult, ugyanis Rindt nyerni tudott, csakúgy, ahogy Nagy-Britanniában és Németországban, amelyet eredetileg a híres Nordschleiféra terveztek. Rindt barátja halála után (Graham Hillel együtt) a biztonság egyik legfőbb szószólója lett. A német futam előtt rengeteget koptatta a száját a szalagkorlátok megerősítéséért, ám mivel erről a verseny idejéig nem született megállapodás, inkább Hockenheimben vendégeskedett a mezőny.

Sorozatban szerzett négy  győzelmének köszönhetően Rindt tetemes előnnyel vezette a világbajnokságot Brabham, Hulme, Stewart és Hulme előtt, így Ausztriában akár be is biztosíthatta volna a vb-elsőséget, ám hiába állhatott fel ő a pole-pozícióban, őrjöngő honfitársai legnagyobb örömére, a nagydíjat műszaki hiba miatt nem tudta befejezni.

Rindtben ekkor már sziklaszilárdan megvolt az elhatározás, hogy a vb-cím megszerzése esetén visszavonul. Olaszországban végül tragikus módon csak az egyik vágya teljesült: az időmérőn a Parabolica felé haladva elvesztette uralmát autója felett, és menthetetlenül csapódott bele a szalagkorlátba, aminek a végén nem tudták megmenteni az életét.

Felesége, Nina hiába győzködte Jochen Rindtet a visszavonulásról. Pedig férje még hallgatott is volna rá, de az a bizonyos tragikus edzésbaleset sajnos előbb jött.

Hiába akart tehát visszavonulni, a halál még gyorsabb volt nála, amitől az osztrák versenyző karrierje végén már rettenetesen félt. Az Olasz Nagydíjat követően akkora előnye volt, hogy a szezon végéig halála ellenére sem tudta őt senki utolérni, így posztumusz is megszerezte a világbajnoki címet. 28 évesen egy potenciális többszörös világbajnokot vesztett el a mezőny.