A Forma-1 történetének legnagyobb arányú győzelmei

A mai napon 1969-ben Jackie Stewart megnyerte a Spanyol Nagydíjat a hírhedt Montjuic pályán, ezzel pedig felállított egy rekordot, amely a mai napig tartja magát.

Jackie Stewart, Matra

Fotót készítette: David Phipps

Jackie Stewart több, mint két kör előnnyel nyerte meg a futamot a második helyezett előtt, ami különösen lenyűgöző, ha figyelembe vesszük, hogy a pálya mindössze 3800 méter hosszú volt.

A mai napig nem tudták ezt a rekordját megdönteni, az évforduló alkalmából felelevenítjük az 5 legnagyobb arányú győzelmet a Forma-1 történetében.

  1. 1969 Spanyol Nagydíj

A Montjuic-ban tartott futam az év második versenye volt az 1969-es Forma-1-es világbajnokságban, az első futamot Dél-Afrikában Jackie Stewart nyerte a Matra-Ford kormánya mögött.

Az időmérős teljesítménye nem volt kiemelkedő, és csak a negyedik helyről rajtolhatott, a pole-pozíciót Jochen Rindt szerezte meg a Lotus-Forddal.

Jackie Stewart, Matra Cosworth MS80

Jackie Stewart, Matra Cosworth MS80

Fotó készítője: Sutton Images

Stewart még két helyet veszített a rajtot követően, de a hetedik körtől megkezdte menetelését előre, már a második helyen haladt, amikor a futamot vezető Chris Amon Ferrarijának motorja megadta magát az 56. körben.

Stewart hátra se nézett miután megszerezte a vezetést, és a hátralévő 34 kör alatt kétszer körözte le a második helyet megszerző Bruce McLarent. Az előnye a futam leintésekor majdnem 4 perc volt.

  1. 1995 Ausztrál Nagydíj

Az 1995-ös Ausztrál Nagydíj Adelaidben a szezon utolsó futama volt, a bajnokság pedig már eldőlt Michael Schumacher javára.

A pole-pozíciót Damon Hill szerezte meg Williamses csapattársa, David Coulthard előtt, 0.123 másodperccel, azonban a rajtot követően Coulthard átvette a vezetést, mielőtt a bokszutca falába nem csapódott a 19. körben, amikor kihajtott az első kiállására.

Damon Hill, Williams FW17

Damon Hill, Williams FW17

Fotó készítője: Sutton Images

Michael Schumacher szerezte meg a vezetést, azonban a 23. körben összeütközött a Ferraris Jean Alesivel, átadva a vezetést Damon Hillnek. A verseny során folyamatosan morzsolódott le a mezőny, és csak 8 autó fejezte be a futamot. Hill két kört adott a második helyezett Olivier Panisnak, aki a Ligier Mugen-Hondával a szezonjuk legjobb eredményét elérve, a konstruktőri bajnokság 5. helyezését biztosította be a csapatnak.

  1. 1962 Francia Nagydíj

Az 1962-es Francia Nagydíjat Rouen-ben tartották, ahol úgy tűnt, hogy a cím az évben Graham Hill, Phil Hill, és Bruce McLaren között fog eldőlni. Azonban olyasvalaki nyerte a bajnokság 4. futamát, aki addig pontot sem szerzett: Dan Gurney.

Az amerikai pilóta a 6. helyről indulhatott a Porsche-vel, az időmérőn 1.7 másodpercet kapott Jim Clarcktól. A 41. körig többször gazdát cserélt az 1. hely, azonban ekkor az élen haladó Graham Hill autója leállt, és az addig ádáz harcokat vívó Gurney került az élre.

Dan Gurney, Porsche

Dan Gurney, Porsche

Fotó készítője: Porsche AG

Gurneyvel már nem tudták felvenni a versenyt, és lekörözve a második helyen végző, Cooperes Tony Maggst. Gurney a saját, és a Porsche első Forma-1-es győzelmét aratta.

  1. 1967 Monacói Nagydíj

Az 1967-es Monacói Nagydíjon Jack Brabham magabiztosan, 7 tizeddel szerezte meg a pole-pozíciót a Ferraris Lorenzo Bandini előtt. Brabham győzelmi esélyeitől azonban egy motorhiba fosztotta meg.

Denny Hulme a 4. helyről rajtolva a 15. körben megelőzte a vezetést megöröklő Jackie Stewartot, és végül egy kört adva a második helyezett Graham Hillnek nyerte meg a versenyt.

Denny Hulme, Brabham BT20

Denny Hulme, Brabham BT20

Fotó készítője: Motorsport Images

A nap azonban egy szomorú esemény miatt is került be a történelemkönyvekbe, a 82. körben Bandini hibázott az alagutat követő sikánban, autója felborult és kigyulladt. Bandini 3 nappal később belehalt a sérüléseibe.

  1. 1954 Olasz Nagydíj

Az 1954-es Olasz Nagydíj az év utolsó előtti futama volt, és Juan Manuel Fangio már megnyerte a második világbajnoki címét. Fangio a pole-pozícióból rajtolhatott a Mercedes W196-al, mindössze 2 tizeddel a Ferraris Alberto Ascari előtt.

Juan Manuel Fangio, Mercedes-Benz W196

Juan Manuel Fangio, Mercedes-Benz W196

Fotó készítője: Motorsport Images

A verseny óriási izgalmakat tartogatott, négy pilóta, Karl Kling, Stirling Moss, Ascari, és Fangio is vezette a futamot, mielőtt a 68. körben Fangio végleg megszerezte a vezetést a 68. körben, és végül egy körrel nyert a második helyezett Mike Hawthorn előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mégis többéves szerződést kaphat Vettel?
Következő cikk Albon nagyon kiakad Russellre a virtuális pályán - GEORGE! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország