A Forma-1 történetének legerősebb motorjai: a 949 lóerős Mercedes?!

A Forma-1 új motort szeretne 2021-től. Lehetőleg 1000 lóerős teljesítménnyel, azonban ezt a határt még nem sikerült áttörni. A Mercedes motorokért felelős igazgatója, Andy Cowell meg van győződve róla, hogy ez valamikor megtörténik majd. Ehhez azonban elég időre lenne szükség. A szezon elején a Mercedes a 2014-es hibridéra kezdete óta 109 lóerős előrelépésről számolt be. Ha a bajnok csapat tartani tudja ezt a fejlesztési tempót, akkor 2019-re elérhetik az 1000 lóerőt. 

Bár a lóerőszámok titkosak, a gyártóknak azért van némi fogalmuk róla, hogy a riválisaik meghajtó egységei nagyjából mire képesek. A GPS adatok alapján tudják a lóerőt, a leszorítóerőt és a légellenállást is, hiszen minden méteren megfigyelhetik, mennyire gyorsak az autók. A sajátjuk és a riválisaiké.

A Ferrarinak 15 lóerő hiányzik a Mercedeshez

A német AMuS egy kicsit jobban utánajárt, hogy a jelenlegi motorok milyen teljesítményre képesek. Begyűjtötték a gyártók belsőégésű motorjának lóerő-adatait kW-ban, és 163 lóerős elektromos erővel számoltak. Elméletben ez a tempó feltöltött akkumulátorral akár 33 másodpercen keresztül is tartható. A Mercedes legalábbis a valóságban minden versenyen ugyanannyi körön keresztül tartja ezt a sebességet, hiszen az MGU-H révén több elektromos teljesítményt tudnak lehívni, mintha az akkumulátorra támaszkodnának. Aztán az energia az MGU-H-ból közvetlenül az MGU-K-ba áramlik.

Most akkor jöhetnek a számok. Ezen számítások alapján a Mercedes V6-os turbója 949 lóerős teljesítményre lehet képes. A Ferrari 934, a Renault 907, és a Honda a legutóbbi specifikációjával 881 lóerőt ad le. Korábban a japánok 860 lóerő körül jártak. 

A Mercedes V6-os turbója 949 lóerős teljesítményre lehet képes. A Ferrari 934, a Renault 907, és a Honda a legutóbbi specifikációjával 881 lóerőt ad le.

Ezek lenyűgöző adatok, különösen ha belegondolunk, hogy óránként mindössze 100 kg üzemanyag égethető csak el. A Mercedes az év elején jelezte is, hogy először sikerült az üzemanyagból nyerhető energia több mint 50%-át felhasználni. 

A 2000 és 2005 közötti V10-es motorok ugyanilyen tempónál mindössze 30%-os hatékonysággal mentek. Vagyis a Mercedes előnye már a fogyasztás terén is megmutatkozik. A Mexikói GP 305 km-én a Mercedes 89 kg üzemanyagot égetett el. A konkurenciának 10 kg-mal több kellett. 

Az Alfa Romeo hihetetlen módon már 1951-ben 430 lóerőt ért el 

A Forma-1-es motorok a kezdetektől elbűvölték a szurkolókat. Az első években, 1950-ben és 1951-ben 4,5 literes szívómotorokkal vagy 1,5 literes kompresszoros erőforrással mehettek. Miközben a Ferrari a V12-es egységével kimerítette a lökettérfogat-kapacitását, az Alfa Romeo nyolc hengerrel dolgozott, illetve egy kompresszorral. 1951-ben ezzel hihetetlen módon 430 lóerőt adtak le. A motorok persze annyira sokat fogyasztottak, hogy az Alfa versenyzőinek bizonyos versenyeken ki kellett állni tankolni. 

1952-ben és 1953-ban jött a "kis kapacitású" Forma-1. Tulajdonképpen F2-es autókkal mentek két literes térfogattal, ugyanis a régi előírásoknak nem felelt meg elég autó. A Ferrari V4-ese és a Maserati R6-osa nem adott le nagy teljesítményt. Az egyik 190, a másik 195 lóerőre volt képes. 1954-ben a Forma-1 aztán megint "gázt adott". A térfogatot 2,500 cm³-re növelték. A referenciapontot a Mercedes W96-os nyolchengerese jelentette 290 lóerővel. A Ferrari először 1959-ben ért fel ehhez a teljesítményhez a 300 lóerős V6-os meghajtó egységével. Azonban a koncepció a lóerő-előny ellenére sem volt képes a bajnoki címre. 1959-ben és 1960-ban a Cooper-Climax a 60 lóerős hátránya ellenére megszerezte a címet, hiszen a motort a versenyzők mögé, nem pedig elé szerelték be. 

1961-től a Forma-1 biztonsági okokból 1,5 literes motorokkal folytatta, töltés nélkül. A legjobbnak a Honda V12-ese számított 1965-ből a 230 lóerejével. 1966-ban az FIA megpróbált több gyártót is bevonzani a kategóriába, vagyis 3 literre emelték a térfogatot - vagy választás szerint 1,5 liter is lehetett turbófeltöltővel. A wankelmotort és a gázturbinát is engedélyezték. Ez a motorformula tulajdonképpen 1985-ig érvényben maradt. A turbó azonban 1977-től lépésről lépésre átvette az irányítást. A Renault volt az első gyártó, aki a turbófeltöltős alternatív koncepciót választotta. Addig az Alfa Romeo jelentette a referenciapontot az 525 lóerővel. A V12-es Ferrari 1977-ben hasonló tempóra volt képes. Az évek folyamán csak egy "különlegesség" született: a Pratt&Whitney gázturbinája, melyet csupán 1971-ben vetettek be egy Lotusban. Kemény 520 lóerőre volt képes. Azonban versenytávon 250 liter üzemanyagot fogyasztott. 

A BMW 1430 lóerővel továbbra is a legjobb

A Renault 1977-ben a V6-os turbóval 510 lóerőre növelte a tempót. Kilenc évvel később elérték a csúcsot. A BMW ugyanis a négyhengeres turbójával az időmérőn rekordot állított 1430 lóerővel. A próbapadon 5,1 bar nyomásnál 1065 lóerőnek vélték a határt. A versenyen vissza is kellett venni. A Honda ennek ellenére 1100 lóerőt ért el. Azonban a japánok esetében az 1988-as V6-os turbó volt a csúcs 680 lóerővel, hiszen akkoriban 150 literes üzemanyaghatár volt érvényben, és a maximális nyomás 2,5 barra rúgott versenytávon. 

1989-ben a turbómotorokat betiltották. A szívómotorok térfogatát 1987-től 3,5 literre növelték. Ez az éra 1994-ben, az imolai tragikus balesetekkel véget is ért. Az FIA elnöke, Max Mosley 1995-től elrendelte a 3000 köbméterre csökkentést. A Ferrari V12-ese vitte a prímet a 3,5 literes generációban. 

A motorok tehát egy rövid ideig vesztettek a teljesítményükből. Aztán az egyre magasabb fordulatszámok egy sosem látott teljesítménynövekedést eredményeztek. A Honda 2005-ben 968 lóerővel és 19.000/perces fordulatszámmal megemelte a szintet. A V10-es mindössze 88 kg-ot nyomott. Összehasonlításképp: a jelenlegi meghajtó egységeknek legalább 145 kg-ot kell nyomniuk. A Force India mai sportigazgatója akkoriban a Honda vezető mérnöke volt, és emlékszik még rá, hogy ezt a csodát hogyan valósították meg: "A dugattyúk MMC-ből készültek és üregesek voltak."

Mosley 2006-tól további szigorításokat vezetett be: jöttek a 2,4 literes V8-as erőforrások. Mivel a teljesítmény így visszaesett 760 lóerőre, a fordulatszámot 18.000/percben maximalizálták, és befagyasztották a fejlesztéseket. A Mercedes adta meg az alaphangot 760 lóerővel. 2009-ben, majd 2011-2013-ig ehhez jött a KERS. Ez 6,7 másodpercig extra 82 lóerőt eredményezett az akkumulátorból. A rendszer teljesítménye rövid időre 840 lóerőre nőtt. 

A 2014-es hibridérában az 1,6 literes V6-os turbómotor turbófeltöltővel és két elektromos rendszerrel lehet felszerelve. Az elején ezek a motorok hasonlóan erősek voltak, mint a V8-asok KERS-sel - csakhogy jelentősen hosszabb ideig. Ellenben sokkal nagyobb súlyt kellett mozgatniuk. 2013-ban egy F1-es autó még 642 kg volt, majd egy évvel később már 691 kg-ot nyomott. Idén ez az érték 728 kg-ra nőtt. Azonban a nagyobb leszorítóerőnek, a szélesebb abroncsoknak és a 2016-hoz képest nagyjából 4%-kal nagyobb teljesítménynek köszönhetően minden idők leggyorsabb F1-es autói születtek meg. 

2013-ban egy F1-es autó még 642 kg volt, majd egy évvel később már 691 kg-ot nyomott. Idén ez az érték 728 kg-ra nőtt.