A Forma-1 teljes mezőnye vérvizsgálaton eshet át: Tost szerint a nyálminta nem elegendő

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy minden résztvevőnek vérvizsgálaton kell átesnie az Osztrák Nagydíj előtt, mert az igen nagy valószínűséggel mutathatja ki a koronavírust.

The AlphaTauri garage

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Természetesen az AlphaTauri is erősen érintett a koronavírus okozta nehéz helyzetben. Az olaszoknak is le kellett állniuk a munkával, miközben az FIA meghosszabbította a gyárleállásokat. Ez pedig újabb inaktívabb heteket jelenthet.

Még több F1 hír:

Jelenleg azonban mindenki azzal foglalkozik, hogy biztonságosan meg tudják rendezni az évadnyitó Osztrák Nagydíjat, rögtön két futammal, amit Silverstone követne, szintén két versennyel. A Bild által kiadott naptár szerint még a Hungaroring is dupla-nagydíjjal állhatna elő.

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke a Speed Week lapnak exkluzív interjút adott, melyben elmondta, igencsak magabiztos azt illetően, hogy megrendezik az Osztrák Nagydíjat, majd néhány nappal később a következőt, és ugyanazon a pályán. Tost hozzátette, erre még fogadna is.

„Azt gondolom, hogy július 5-én élni fogunk ezzel a lehetőséggel. Ezzel kapcsolatosan meg is kezdődtek az előkészületek, és az AlphaTaurinál megbíztunk egy intézetet a koronavírus-tesztek elvégzésére a mintegy 420 alkalmazottal, ami nemcsak a spielbergi pályára induló személyzetet jelenti.

„Nálunk az F1-es leállás május 30-án ér véget, és mielőtt kinyitnánk, minden alkalmazottat tesztelni fogunk. A sorrendet pedig úgy határozzuk meg, hogy melyik technikusra van szükségünk. Hét vagy nyolc nappal a pályára való indulás előtt lesz egy újabb tesztünk. 60 alkalmazottal fogunk elutazni, ami az operatív személyzet lenne.”

Mechanics attend to Pierre Gasly, AlphaTauri AT01 in the pits

Mechanics attend to Pierre Gasly, AlphaTauri AT01 in the pits

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Lehetséges, hogy ez az első versenyeken kevesebb is lehet, ha a sajtótól és a szponzoroktól sem lehetnek ott. Ebben az esetben otthon hagyhatjuk a kommunikációval és marketinggel foglalkozó szakembereket. Ez körülbelül 55 embert jelentene.”

Tost elárulta, hogy a Forma-1-ben egy egységes koronavírus-tesztről van szó, ami minden egyes tagot érinteni fog. Senki sem maradhat teszt nélkül. Az AlpaTaurinak volt egy videós konferenciahívása az orvosi csapattal, és azt szeretnék, hogy mindenki biztonságban legyen, és elvégezzék a vérvizsgálatot. A csapatfőnöknek nem elegendő a nyálteszt, és arra kérte a többi csapatot, hogy ugyanígy tegyenek.

Az AlphaTauri csapata valószínűleg a Ferrarival közösen repül majd Ausztriába egy charterjárattal, de ez nem újdonság, mivel ez a koronavírus előtt is így volt Európában. „Ha csak azokat a dolgozókat vonjuk be, akik mind negatív tesztet produkáltak, akkor nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy nincs kockázata a fertőzésnek. Azt szeretném, ha a többi csapat is azonos eljárást választana. Szóval 55-60 ember dolgozhatna egy bokszban, és azok mind negatív teszttel rendelkeztek.”

A tesztelés azonban nem mindig egyszerű. A korábbi tesztek nagyon ellentmondásos eredményeket adtak. Egyes virológusok szerint a tesztek 15%-a rossz eredményeket adhat, ami azt jelentené, hogy 100 ember körül 15 pozitív lehet.

Tost hangsúlyozta, hogy minden lehetséges forgatókönyvre a lehető legjobban kell felkészülniük. A legfontosabb pedig az időben megkapott negatív teszt lesz, és az osztrák amiatt ragaszkodik a vérvizsgálathoz, mert az nagy eséllyel mutatja meg a valóságot.

Még arra is gondolnak, hogy teszteljék-e a pályára utazó emberek családtagjait. „A munkavállalóink otthon vannak a családjaikkal, és feltételezzük, hogy egyik családtag sem beteg. Egy F1-es csapattal kicsivel nagyobb családot alkotunk, de maga az elv ugyanaz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Racing Point: Ha az F1 lenne az egyetlen élő sportesemény, mindenki minket nézne
Következő cikk A Forma-1 DNS-e nem fogadná be a büntetősúlyokat, és az ehhez hasonló korlátozásokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország