A Forma-1 szabályait nem az istállóknak kellene meghozni! Arra ott van az FIA...

A Forma-1 szabályait nem az istállóknak kellene meghozni! Arra ott van az FIA...

A korábbi Forma-1-es pilóta, és csapatfőnök, Gerhard Berger szerint világos, hogy a Forma-1 miért került válságba: Akkor min kell változtatni, és mit gondol a verseny közbeni tankolásokról?

A közönség érdeklődése fokozatosan csökken a Forma-1 iránt. Már hónapok óta folynak a tárgyalások, hogy hogyan lehetne a motorsportok királyát vonzóbbá tenni. A Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén a Forma-1 jövője volt a fő napirendi pont az FIA, a FOM, és a hat F1-es istálló között (Ferrari, Red Bull, McLaren, Mercedes, Williams és Force India) – azonban semmi konkrétumban nem tudtak megegyezni, csak javaslatok vannak.

Az osztrák Gerhard Berger, aki a pályafutása során a BMW Motorsport igazgatójaként, illetve a Toro Rosso csapatfőnökeként is tevékenykedett, erről csak annyit mondott, hogy szerinte a csapatok túl sok mindenbe szólhatnak bele: „Nagyon tisztelem a csapatokat, akik sok pénzt költenek, de akkor is azt gondolom, hogy a szabályokat nem a csapatoknak kellene hozni.” – mondta az osztrák a Motorsport.com-nak.

„A csapatok teljesen más környezetben tevékenykednek, különböző költségvetéssel, és így tovább, szóval soha nem lesznek egységesek az érdekeik. Összeférhetetlenek, és a fő probléma az, hogy ma már nagyon nehéz keresztülvinni az elképzeléseidet. Ott van az FIA, a FOM és a csapatok, mindenki más érdekeket képvisel, és végül nagyon kevés döntés születik.”

A Stratégiai Csoport - melyben Bernie Ecclestone a gazdag csapatokkal kötött szerződést, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a döntésekbe, mint korábban – Berger szerint rossz megoldás: „A döntést nem a csapatoknak kell meghozni – hogy mi szükséges a sportnak, vagy milyennek kell lennie a shownak. A csapatoknak csak meg kell felelniük a követelményeknek. Ez korábban is így volt, és továbbra is így kell lennie.”

Ebben Graeme Lowdon, a Manor F1 Team sportigazgatója is egyetért az osztrákkal.

És Berger vajon mit gondol a tankolás verseny közbeni újbóli bevezetéséről? „Ezzel nincs problémám. Mindegy, hogy tankolnak, vagy nem. Ez valóban ekkora különbséget tenne? Nem. Tulajdonképpen ez csak egy lépés.”

//

A monacói hiba akár Hamilton VB címébe is kerülhet? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, May 29, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Gerhard Berger
Cikk típusa BRÉKING