A Forma-1 nem rendez futamot, ha egy csapat is hiányzik a rajtrácsról

A Liberty Media egyértelművé tette, hogy csak akkor fognak futamot rendezni a Forma-1-ben egy adott versenyhétvégén, ha minden csapat a helyszínen van. A szabályok azonban lehetővé tennék azt, hogy akár 16 autóval is elinduljon a mezőny.

A Forma-1 nem rendez futamot, ha egy csapat is hiányzik a rajtrácsról

A koronavírus miatt folyamatosak a átszervezések, de a Forma-1-ben egyelőre nem indult el a dominó, ellenben pár más kategóriával, kezdve a MotoGP-vel, ahol Katarban és Thaiföldön sem rendezhetik meg a versenyt a koronavírus miatt az eredeti időpontban.

Még több F1 hír:

Az F1, mely hatalmas globális lefedettséggel bír, Ausztráliában kezdi meg a szezont, majd ezt követően Bahrein és az újonc Vietnam felé veszik az irányt. Kína kimarad, mivel onnan indult a vírus, és a helyzet továbbra sem normalizálódott.

Közben a vírus egyre több országban üti fel a helyét. Vietnam és Bahrein 14 napos karantént rendelt el azoknak, akik például Olaszországból érkeznek. Ez pedig igencsak megnehezíti az eseményeket a Forma-1 számára, bár a szervezők még mindig azt mondják, hogy várják a mezőnyt.

Az olaszországi körülmények sem ideálisak, és tudjuk, hogy a Ferrari, valamint az AlphaTauri is helyi csapat, miközben a gumigyártó Pirellinek szintén ott van a központja. Bár nem világos, mi történik, vagy milyen forgatókönyv valósul meg, ha egy vagy két csapat nem tud elutazni a helyszínre, Ross Brawn a Liberty Mediától tisztázta a dolgot.

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference, Jean Todt, President, FIA, Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM, and Nikolas Tombazis

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference, Jean Todt, President, FIA, Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM, and Nikolas Tombazis

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Brawn, aki korábban a Ferrarival rengeteg győzelmet szerzett, és a Brawn GP-vel is felért a csúcsra, a Reuters kérdésére elmondta, ha egy csapat is tiltást kap arra vonatkozólag, hogy belépjen az országba, akkor az adott helyszínen nem fognak rajthoz állni, hiába lenne 18 autójuk a rajtrácson a 20 helyett.

Brawn hozzátette, szerinte ez tisztességtelen lenne, és nem akarják, hogy ilyesmi megtörténjen. A brit azonban hangsúlyozta, ha egy csapat saját maga dönt úgy, hogy nem utazik el az adott nagydíjra, akkor az a saját döntésüknek minősül.

Tehát a Liberty Media talán csak akkor mond nemet, ha a befogadó ország megálljt int egy csapatnak vagy csapatoknak. Miután Olaszország erősen érintett, a Ferrari és az AlphaTauri veszélybe kerülhet. Brawn azt is elmondta, keményen dolgoznak azon, hogy az első futamok megrendezésre kerüljenek.

Ross azonban elismerte, a helyzet nagyon bonyolulttá vált. „Ez egy nagyon súlyos helyzet, ami miatt nem akarom alábecsülni azt, de megpróbálunk ott lenni a versenyeken. Felelősségteljesen kell ezeket megtennünk.”

„Minimalizáljuk az emberek számát a paddockban, és arra kérjük a csapatokat, hogy minimális számú embereket küldjenek, akikre szükségük van egy versenyen.” - tette hozzá Brawn a helyzetről, és nem elképzelhetetlen, hogy mégis engednék a csonka mezőnyt rajthoz állni, de az egy világbajnokságon kívüli futam lenne, ami azt jelenti, nem járna érte pont.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

megosztás
hozzászólás
Egy újabb erős jel arra, hogy a Mercedes a Forma-1-ben marad
Előző cikk

Egy újabb erős jel arra, hogy a Mercedes a Forma-1-ben marad

Következő cikk

Akár alibizett a Ferrari, akár nem, óriási a nyomás rajtuk

Akár alibizett a Ferrari, akár nem, óriási a nyomás rajtuk
Hozzászólások betöltése