A Forma-1-nek nem szabadna kigyomlálni az olyan technikai újításokat, mint a DAS

A Mercedes a barcelonai teszt második napján vetette be először a DAS-nak elnevezett rendszerét, amellyel Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a fülkéből, manuálisan tudják állítani az első kerekek összetartását.

Alan Permane, Sporting Director, Renault Sport F1 Team

Alan Permane, Sporting Director, Renault Sport F1 Team

Mark Sutton / Motorsport Images

Az újszerű eszköz az egész paddockból elismerést váltott ki, amellett, hogy mindenki egyből a legalitását kezdte firtatni, de az FIA szerint legális, bár pár kérdés még fennmaradt ezzel kapcsolatban a parc ferme szabályok miatt.

A DAS-t már betiltották a 2021-es szabályváltozások alatt, mivel lezárták a Mercedes által kihasznált kiskaput. A sport tervezett kormányzása lehetővé fogja tenni, hogy a nagyobb kiskapukat gyorsan lezárják, megakadályozva valamelyik csapat dominanciáját, mondta Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója.

Az Autosport/Motorsport.com a Renault sportigazgatóját, Alan Permanet kérdezte a DAS rendszerrel kapcsolatban, aki elmondta, hogy létfontosságú, hogy az ilyen magas mértékű mérnöki kreativitást fenntartsák az F1-ben a jövőben is.

„Szerintem erről szól az egész Forma-1, innovációról. A csapatok különbségeiről, arról, hogy megtaláld azt a pici előnyt, ami az ellenfeleid fölé emel” – nyilatkozta Permane.

The 2021 Formula 1 technical regulations are announced, Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM, Nikolas Tombazis and Chase Carey, Chairman, Formula 1

The 2021 Formula 1 technical regulations are announced, Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM, Nikolas Tombazis and Chase Carey, Chairman, Formula 1

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

"Lehetnénk féltékenyek, frusztráltak, vagy akármik, a Mercedes olyas valamit talált, ami szerintük az előnyükre fog válni, és szerintem ez az a Forma-1 egyik gyönyörű része.”

„Nem tudom, hogyan fog ez működni 2021-ben, lehet, hogy ilyen projektek sosem fognak fizikai formát ölteni, amikor azt mondod az F1-nek, ’van ez megoldásom, és ez két tizedet fog jelenteni nekem körönként’, ők pedig betiltják az egészet 2 verseny alatt. Talán sosem fogunk látni ilyen dolgokat (mint a DAS).

„Van egy határ, és vigyáznunk kell, ne vegyük el ezt a fajta szabad gondolkodást, mert az a Forma-1 DNS-ének a része.”

Az olyan innovációk, mint a DAS a 2021-től életbe lépő költségsapka miatt is limitálva lesznek, ami megköti a csapatok kezét, hogy mennyi pénzt tudnak belefektetni hasonló projektekbe.

Még több F1 hír:

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi szerint fontos volt, hogy az F1 meghúzzon egy bizonyos vonalat, a csapatok fejlesztései, és a fenntarthatóság között.

„Azért is beszélünk ennyit erről az eszközről, mert hosszú idő után ez az első olyan innovatív rendszer, ami igazán látványos mindenki számára” – mondta Masi.

„Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan innovációk is az autókban idén, amelyek hasonló fejlesztési folyamaton mentek keresztül, de mivel nem láthatóak, nem képezik beszélgetés tárgyát.”

„Mindenkire érvényes lesz a költségsapka jövőre, ezért meg kell találniuk a balanszot abban, hogy mennyire térül meg az, amit kifejlesztenek, azzal szemben, hogy mennyit is kell rá költeni, hogy működjön.”

„Megéri-e az, amit el akarunk érni? Ez a kérdés fogja jelenteni azt a plusz kiegyensúlyozottságot, amit mindenkinek fel kell majd tennie a 2021-es fejlesztésekkel kapcsolatban, hogy szorosabb versenyzést láthassunk.”


Egy hosszabb videós összeállítás Zandvoortból, ahol hamarosan végeznek a munkálatokkal, beleértve a két döntött kanyart is, mely rendkívül látványosnak és izgalmasnak ígérkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennek eszében sincs Alonsóval számolni az F1-ben
Következő cikk Ecclestone: Sosem gondoltam volna, hogy visszatér a Holland Nagydíj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország