A Forma-1 mezőnye egyre nehezebben bírja az utazásokat: Jövőre 21 verseny?

Könnyen elképzelhető, hogy 2014-től ismét rekordot dönt a sport és összesen 21 verseny kap helyet a naptárban.

A 2014-es szezon minden eddiginél sűrűbb lehet a mezőny számára, hiszen Oroszország és várhatóan New Jersey is csatlakozik a naptárhoz. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szerint a 20 futamos naptár jelenti a maximumot, és nem akarnak több versenyt, mivel már így is rendkívül le vannak terhelve az istállók az állandó utazások miatt.

Idén is eredetileg 20 futamos lett volna a naptár, de New Jersey nem tudta vállalni a 2013-as szereplést, így „csak” 19 versenyhétvégéről beszélhetünk, miközben a kategória egyre inkább elhagyja Európát.

„Idén 19 versenyünk van, tavaly 20 volt. Tudom, hogy ez csak plusz egy futamot jelent a 2012-es idényhez képest, de ugyanezt mondtuk, amikor még 14 versenyről beszéltünk, ám ezek a hétvégék Európában voltak. Mindez egyre nehezebb a csapatok számára.” – fogalmazott Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports F1-nek.

Ezzel együtt Argentína visszatérése és Mexikó szereplése is terítékre került, ami újabb gondokat okozhat. Bernie Ecclestone, a FOM első embere semmi különöset nem lát abban, hogy kiszorulnak Európából, ahol egyre kevesebb a pénz.

Whitmarsh azonban nem tudja, hogy mi lesz jövőre.

„Nem tudom, hogy jövőre valóban 21 versenyünk lesz-e. Nem tudom, hogy mindez mennyire lehetséges, vagy sem. Egy biztos, sok versenyünk van. ” – tette hozzá Whitmarsh, aki arra számít, hogy Bahrein 2014-től ismét évadnyitó hétvége lesz a Forma-1-ben, mely hamarosan megerősítésre is kerülhet.

A 2014-es Bahreini Nagydíj már március 2-án megrendezésre kerülhet.

Az F1-live.hu korábban már beszámolhatott a téli tesztkérdésről, miután jövőre hamarabb kezdhetik meg a teszteket a csapatok.

„A gyártók és a csapatok jövőre kicsivel korábban szeretnék megkezdeni a teszteket. Ez január közepét jelentheti, és a helyszín valószínűleg Jerez lenne. Ez logisztikailag egyszerű kérdést jelentene. Majd ezt követően a Közel-Keletre, egy melegebb helyszínre utazhatunk. És ha ott kezdjük meg a szezont, akkor ez egy nagyon ésszerű megközelítés lenne tőlünk, szóval gyanítom, hogy ezt meg is fogják erősíteni. A legtöbb ember egyetért ezzel.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING