A Forma-1 már nem ugyanaz, mint amibe Vettel beleszeretett

Sebastian Vettel nagyon csalódott volt a Kanadai Nagydíjon történtek miatt, a Ferrari német versenyzője szerint nem jó irányba halad szeretett sportága, mert egyre több a politika.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, 2nd position, takes the chequered flag, first on the road

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari versenyzője az élről rajtolva vezetett végig Kanadában, és végül első helyen is intették le, de Lewis Hamilton elleni manővere miatt megbüntették, így csak második helyen zárt. A német roppant csalódott volt a büntetés miatt, már a futam után egyértelmű volt, hogy nem ért egyet azzal, ám el kellett fogadnia. Kicsit lehiggadva a pódiumon már nem volt annyira zaklatott, ám később is fenntartotta, hogy az eset nem tesz jót a Forma-1-nek.

Sebastian Vettel szerint egyre több tért nyer a sportágban a csavaros magyarázás, "ügyvéd" beszéd. "Imádom a régi versenyeket és a régi versenyzőket. Valóban szeretem, és azt kívánom, hogy azzal a teljesítménnyel, amivel ma rendelkezem, bárcsak akkor versenyezhetnék. Csak hallod néha a szavakat, amik a rádión elhangzanak, és a legtöbb hivatalos duma. Azt kéne mondanunk, amit gondolunk" - mondta a Forma-1-et körbeölelő politikáról a Ferrari csalódott pilótája.

Még több F1 hír:

"Nem értek egyet azzal, ahol a sport ma tart. Ez a nyelvezet rossz, nem ezzel kellene foglalkoznunk" - tette hozzá Vettel, aki szerin a szurkolók úgy tekintenek a történtekre, mint sima versenyhelyzet.

"Azokban az időkben, amit az előbb említettem, ez a verseny része. De manapság már nem, és ezt nem szeretem. Minden úgy hangzik, mintha ügyvédek hivatalos nyelvén hangzana. Ez rossz, ez nem az a sport, amibe gyerekként beleszerettem" - mondta Vettel, aki szerint nem döntés kérdése volt, hogy hova érkezik vissza a pályára. "Jöttem vissza, igyekeztem elérni, hogy újra én irányítsam az autót. Amikor visszanyertem az irányítást, meggyőződtem róla, hogy minden rendben van, láttam a tükörben, hogy Lewis mögöttem van. Nem hiszem, hogy bármit máshogy tehettem volna. Nem tudom, mi volt a probléma."

A kérdésre, hogy szerinte el lehetett volna kerülni, hogy bevágjon Hamilton elé, a német egyértelműen válaszolt. "Nem, hogyan? Két kezem van, és mindkettő a kormányon volt, hogy újra visszanyerjem az irányítást" - mondta Vettel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kínos csend, amikor Vettel megérkezik: feszültség mindenhol (videó)
Következő cikk Leclerc állítja: Nem szóltak neki Vettel büntetéséről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország