A Forma-1 már jobb, mint a Rosalinda, vagy a "Betty, a csúnya lány"?

A Forma-1 már jobb, mint a Rosalinda, vagy a "Betty, a csúnya lány"?

A Kínai Nagydíjtól kezdődően visszaállhat a rend, és nemcsak vasárnaponként, hanem már szombatonként is meg fogja érni leülni a televíziók elé, vagy kilátogatni a helyszínekre.

Mindenfajta túlzás nélkül azt állíthatjuk, hogy az Ausztrál Nagydíj óta egy igazi brazil szappanopera szemtanúi vagyunk. Ehhez képest a „A homok titkai”, a „Paula és Paulina”, a „Betty, a csúnya lány” és még „Rosalinda”, valamint az „Esmeralda” is csak egy könnyed romantikus regény.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy Bernie Ecclestone és Jean Todt olyasvalamihez nyúlt hozzá, amihez nagyon nem kellett volna. És ez nem más, mint az időmérős formátum. Melbourne után Bahreinben is az új rendszer maradt érvényben, és láss csodát, ugyanolyan unalmas és érdektelen szombatot kaptunk, mint azelőtt.

Ecclestone szerencséjére a vasárnap megint nagyon látványosra sikeredett, független a Mercedes győzelmétől. Ettől független a lehető leggyorsabban vissza kell állítani a rendet a szombati napokat illetően, mert ahogy a Mercedes is fogalmazott, ez már több mint kellemetlen a sport számára, miközben Kimi Räikkönen is úgy érzi, az emberek kívülről rendesen hülyének nézik őket.

Most úgy tűnik, hogy egy teljesen új időmérős rendszer válthatja fel a jelenlegit, méghozzá a sanghaji hétvégétől kezdve. Többek között ennek a részleteiről is beszélni fogunk a hivatalos F1-es műsorunkban, mely a megszokott időpontban, kedden 19 órától lesz elérhető ÉLŐBEN.

Az adásunkat a hivatalos Youtube csatornánkon keresztül érhetitek el, ahol többek között a korábbi részeket is visszanézhetitek. És ne feledjétek, iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra, hogy az elsők között értesüljetek a feltöltött tartalmakról.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone , Jean Todt
Cikk típusa BRÉKING