BRÉKING

A Forma-1 magából csinál viccet, hogy így hagyja a Mercedest nyerni

Ez egy újabb éles kritika egy korábbi neves F1-es versenyzőtől, akinek igaza lehet, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) teljesen elvesztette a fonalat.

Az FIA és a Forma-1-ben résztvevők nem igazán gondolták azt, hogy milyen hatásai lehetnek az új motorformula bevezetésének. A gyenge hangjátékon már mindenki túltette magát, és ha megnézzük, az új V6-os erőforrások elég erősek és az autók szép lassan gyorsabbak lesznek, mint valaha.

Ez azonban a jobb része a dolgoknak. A fő gondot a költségek és a Mercedes dominanciája jelenti. Az FIA egyszerűen nem ad elég lehetőséget arra a riválisoknak (Ferrari, Renault, Honda), hogy utolérjék a Mercedest, miközben a németek nevetve nyerik meg a bajnokságokat.

Stefan Johansson, aki 1980 és 1991 között versenyzett a Forma-1-ben, a motorsport.com hasábjain elmondta, az új koncepcióval nagyon mellélőttek a Forma-1-ben.

„Az igazi problémát az jelenti, hogy egy hihetetlenül bonyolult motorformuláról beszélünk, miközben sorra osztják ki a különböző büntetéseket, és még fejleszteni sem fejleszthetsz. Ennek így ebben a formában továbbra sincs értelme az én nézetemben. A fejlesztések betiltása a költségvetés ésszerű szintjét hivatott elérni, de már rég átestünk a ló túloldalára. A gyártók annyi pénzt költenek ezekre a motorokra, hogy az már obszcén. Miért nem hagyjuk őket akkor legalább fejleszteni?” – tette hozzá a McLaren és a Ferrari egykori versenyzője.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Csattanós választ kapott Hamilton a Mercedestől! Biztosan örül ennek... fotó: dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 17.

„Ez egyszerűen nevetséges, hogy csak egy sikeres motorja van a mezőnynek, és a többieket nem engedik oda a fejlesztésekhez, hogy versenyképessé váljanak.”

A svéd szerint nagyon nagy hiba, hogy a csapatok végtelen sok pénzt költhetnek a kasztnira, miközben a motorok fejlesztésre csak alig. Ennek az ő nézetében nincs értelme.

„Minden egyes hétvégén 500 új darab valamit csavarozhatsz fel a kasztnira. Ezt megtehetik a csapatok. Természetesen a legjobbakról beszélünk, akik sok aerodinamikai ládával repülnek el a helyszínre, és ez igazából egy soha véget nem érő fejlesztési háború. Mindeközben még csak hozzá sem értek a motorhoz.”

„Ez teljes képtelenség! Ha hagynánk ezt az egészet, és átállnánk a motorokra, akkor biztos vagyok benne, hogy a Renault, a Honda és a Ferrari mind jobb lenne ennél. Talán nem lennének olyan jók, mint a Mercedes, de minden bizonnyal sokkal közelebb lennének.”

„A jelenlegi szabályok mellett nincs esélyed arra, hogy mindez megtörténjen. Aztán csavarozgathatsz az idők végezetéig… És ha a motorod olyan rossz, mint a Honda, akkor mit csinálsz? Csak bizonyos mennyiségű fejlesztést használhatsz fel, és ezen felül még tesztelni sem tesztelhetsz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha Hamilton szabná meg a taktikát, a Mercedes az összes versenyt elveszítené
Következő cikk Honda: „Már nem tudunk motorokat adni a Red Bullnak…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország