A Forma-1 jövője a topcsapatok kezében van

A Forma-1 jövője a topcsapatok kezében van

A Lotus helyettes csapatfőnöke, Federico Gastaldi szerint a középmezőny csapatainak nem sok beleszólásuk van a Forma-1 jövőjébe, pedig a költségcsökkentési kérdések pont őket érintik a legjobban.

A Lotus tavaly még a Stratégiai Csoport tagja volt, hiszen 2013-ban negyedik lett, de azóta már elvesztette ezt a pozíciót a Force Indiával szemben.

Gastaldi elfogadja, hogy csapata csak vár és majd meglátja, hogy Bernie Ecclestone és a topcsapatok mire jutnak együtt.

„A közép- és kiscsapatoknak követnie kell, amit ők eldöntöttek.” – mondta a Motorsport.com-nak – „Nem próbálok diplomatikusan válaszolni, az az igazság.”

„Tavaly különböző dolgokat mondtunk, amikor még a Stratégiai Csoport ülésein részt vehettünk, de semmi sem történt. Meg kell értenünk, hogy mit akarnak csinálni, majd beszélnünk kell róla, és végül be kell vezetnünk.”

Ecclestone olcsóbb motorokról szóló ötletéről a következőt mondta: „Ha Bernie szerint ez reális, akkor így lesz.”

„Az ideális az lenne, ha mind ugyanolyan motorral mennénk, de ahhoz kell alkalmazkodnunk, amit kitalálnak. Meg kell értenünk, hogy akarnak játszani. A motorgyártók egy másik világot képviselnek, mi csak ügyfelek vagyunk. Sajnos nincs beleszólásunk.”

Gastaldi azt azonban egyértelműen kijelentette, hogy a költségek kérdését sürgősen meg kell oldani.

„Mindenki egyetért azzal, hogy megoldást kell találnunk rá, mert bajban vagyunk. Nem mutogatunk ujjal senkire sem. Egyszerűen csak kell találnunk egy olyan utat, ami előre visz minket, egy versenyképes szériához. A fő probléma jelenleg a motorkérdés, a költségek miatt, de ez minden csapatnál más, hogy hogyan küzdenek meg a pénzügyi helyzetükkel.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING