A Forma-1 Jolly Joker lehet az üzleti életben!

A Forma-1 Jolly Joker lehet az üzleti életben!

A Monacói Nagydíj egyszer régen még a legfellengzősebb vállalati program volt: egy bámulatos pezsgős hétvége a jachtokkal, és a végtelen vendégszeretettel a befolyásos, vezető tisztségviselőknek a kapcsolatépítés miatt. Az idők azonban változnak…

Mark Gallagher - aki jól ismeri a paddockot, hiszen több csapatnál is menedzserként tevékenykedett pályafutása során - úgy véli, hogy a Forma-1-es üzleti leckéket csak a sportban lehet elsajátítani.

„A vállalatirányítás drámaian megváltozott 2008 óta. Sok vállalat nem fogadja el a meghívásokat.” – mondja a brit, aki ma már sikeres új karrierbe kezdett üzleti könyvek írójaként, és motivációs előadóként.

„Manapság már egyáltalán nem elfogadható viselkedés az üzleti életben, ha elmész egy monacói Forma-1-es hétvégére.”

Még mindig rengeteg lehetőség áll az üzletemberek rendelkezésére, hogy luxus életet élhessenek. A magánrepülőkkel foglalkozó Netjets azt állítja, hogy nagyjából 170 repülőutat szerveznek meg egy hétvége alatt, de a monacói élmény most már ennél sokkal többről szól.

Gallagher szerint ez arról szól, hogy a kívülállók betekintést nyerhessenek a csapatmunkába, az innovációba, az adatokba, a technológiába, és a dolgozók motivációjának fenntartásába. Hiszen a Forma-1 kiváló példa arra, hogy hogyan is lehet kiemelkedő eredményeket elérni nagy nyomás és rövid határidő alatt.

„Ha a vállalatok közelebbről szemügyre veszik a Forma-1-et, akkor rájönnek, hogy bármekkora legyen is a vállalatuk, a Forma-1-től rengeteget tanulhatnak. Hiszen sok-sok apróságnak kell tökéletesen összeállnia, hogy egy istálló sikeres lehessen.” – mondta a szakember a Reutersnek.

„Vegyük példaként a Mercedes-Benzt, ahogy felépítették a csapatot, kialakították a csapatszellemet, és mindent a helyes irányba tereltek. OK, Nico Rosberg és Lewis Hamilton keményen küzdenek egymással a pályán, de ez igazából az egész csapat érdeme. A csapatmunka egy olyan dolog, amibe a vállaltok sok időt és energiát ölnek, hogy meglegyen a kémia a dolgozók között.”

Gallagher, aki marketing igazgatóként dolgozott a Jordannál, főnökként tevékenykedett a motorgyártó Cosworth-nál, és kereskedelmi vezető volt a Jaguárnál, Monacót klasszikus esettanulmányként értelmezi.

„A kockázatmenedzsment kulcskérdés a vállalatoknál. Nos, amikor a csapatok megtervezik a versenystratégiát Monte Carlóban, akkor az egész arról szól, hogy hogyan csökkentsék a kockázatot a futam alatt. Hogyan bizonyosodnak meg róla, hogy elérnek a célvonalig? Ugyanis ahhoz, hogy első legyél, először is el kell jutnod a célig.”

„Igazából a Monacói Nagydíjból rengeteg következtetést le lehet vonni, hiszen itt a versenyzők egy milliméternyi rossz mozdulat esetén is azonnal kiesnek a versenyből…”

Gallagher, a 2014-ben megjelenő „A győzelem üzlete” című könyv szerzője (The Business of Winning), összefoglalta a Forma-1-es tapasztalatait. Ez alapján állítja, hogy a csapatok, és az üzletemberek igazán értékes információhoz juthatnak, ha a sport alapvető tényezőit közelebbről is megvizsgálják.

//

Monacóban a Forma-1-es nagydíjon kívül is van látnivaló bőven... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, May 22, 2015

Kiemelte az erős irányítás fontosságát, az olyan főnökökkel, mint Frank Williams, aki erőt ad az alkalmazottainak, vagy épp az olyan agilis és rugalmas csapatokat, mint a Ferrari és a McLaren, akik példaértékűen küzdenek meg a kihívásokkal, és a sport kultúrájában rejlő innovációval.

„A Forma-1 üzleti szempontból sokkal több annál, hogy egy logót felragasztanak az autókra, és kifogástalan vendéglátásban részesítik az exkluzív vendégeket. Egy Forma-1-es partneri kapcsolat az év 52 hetében felhasználható!”

„Azzal vitatkoznék, hogy az üzletemberek inspiráció nélkül hagynák el a monacói paddockot egy hétvégi betekintést követően. Biztos, hogy hétfőn úgy térnek vissza a munkájukba, hogy valamit fel akarnak használni abból, amit a Forma-1-től tanultak.”

A Forma-1-ben tapasztalható fényűzés, és csillogás inkább a szurkolóknak, és a világsztároknak szól, mintsem a csapatoknak vagy a szponzoroknak.

„A Forma-1 komoly üzleti oldalán sok minden megváltozott.” – zárja az interjút a brit szakember.

//

Massa is kritizálta korábbi spanyol csapattársa döntését fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Friday, May 22, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING