A Forma-1-es versenyzők messze nem elégedettek a vegasi aszfalttal
A Forma-1 versenyzői csalódásukat fejezték ki a Las Vegas-i pálya csúszós aszfaltját illetően, sokan a dzsiddai, George Russell által „aranystandardnak” nevezett felülettel hasonlítva azt össze.
Az új aszfalton az is nehezítette a pilóták dolgát, hogy Las Vegasban nincsenek bemelegítő futamok, melyek segíthetnének felgumizni a pályát, valamint hogy a pálya utcai részét a nap nagy részére átadják a forgalomnak, így az koszos lesz, mire a Forma-1-es autók következnének.
Daniel Ricciardo szerint több erőfeszítést kellett volna abba fektetni, hogy jól tapadó felület várja őket, valahogy úgy, ahogy a Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszínén megszokták: „Szerintem az aszfalt az egyik, amit mi, pilótánk nem szerettünk. Nehéz, mert nyilván ez egy utcai pálya, szóval közutakról van szó. Vannak gépek, amikkel valahogy le lehetne tisztítani azért a pályát, hogy kicsit durvább legyen.”
„A kívánságlistánkon az van, hogy kicsit a szaúdi szintű tapadás legyen itt is, mert ott tényleg nagyon jó, ahhoz képest, hogy utcai pálya, valószínűleg ez az egyetlen dolog, ez a kis csúszkálás, amit nem szeretek benne, de amúgy rendben van.”
Russell hangsúlyozta, hogy Dzsiddában a pilóták több ívet használhatnak, ami jót tesz a versenynek: „Dzsidda az aranystandardja az aszfaltnak és ezt már évek óta mondjuk. Voltunk azóta pár pályán, ahol újra le lett fektetve a felület, vagy új pályákon, ahol nagyon gyenge a tapadás és csak egy íven lehet versenyezni, de Dzsiddában az egész szélességében nagyon jó a tapadás.”
„Ott kivételes munkát végeztek és ez az, amit szeretnénk. Azt hiszem, Miamiban volt az az első évben, hogy amint letértél az ideális ívről, nem volt tapadás és emiatt nem lehetett előzni. Szerintem itt, Vegasban is kihívás ez, mert csak mi voltunk a pályán.”
Fernando Alonso is felhívta a figyelmet rá, milyen fontos szerepe van az aszfaltnak a verseny minőségében: „Nem tudom, miért nem másolják le a receptet, amiről tudják, hogy működik, mint a szaúdiaknál és néhány más pályán, mert attól talán mi is jobban éreznénk magunkat a volán mögött és több előzés lenne, meg ilyenek. Az ilyennel nem fogunk tudni letérni az ívről, ami elég szomorú.”
A Pirelli Forma-1-es részlegét vezető Mario Isola tudomásul vette a pilóták aggályait, de nem érti a Dzsiddával való összehasonlítást, mivel az ott alkalmazott megoldás Las Vegasban nem lenne praktikus:
„Beszéltem velük és értem őket. Szerintem is át kell gondolni a dolgot. Dzsiddában nagyon agresszíven kezelik az aszfaltot, nagynyomású tisztítóval. Mesterségesen öregbítik úgymond. Amit Dzsiddában tesznek az aszfalttal, attól két-három-négy évvel idősebbnek hat. Amint lekerül a bitumen a tetejéről, más lesz a helyzet.”
„Itt ilyen nem történhet, mert a pálya egy részét közútnak használják, aminek a paramétereit tiszteletben kell tartani, míg más része magánterület, mégis egyenletes a tapadás az egész kör alatt. Ha itt használnánk ugyanezt a kezelést, akkor a verseny után lennének problémák, újra kellene aszfaltozni az egészet és nem hiszem, hogy a promóternek ez lenne a terve.”
Max Verstappen mindeközben Toto Wolffnak szúrt oda egy nyilatkozatában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.