BRÉKING

A Forma–1-es versenyzők kapcsolata a focival: kik játszanak, és kinek melyik a kedvenc csapata?

Nem sok olyan Forma–1-es versenyzőt lehet felsorolni, aki az erőléti edzések mellett nem sportol rendszeresen. Vannak, akik kerékpároznak, futnak, de akadnak olyanok is, akik a téli sportokat kedvelik. A legnépszerűbb sport viszont náluk is a labdarúgás. A cikkből megismerhetitek a pilótaválogatott tagjait, és nem utolsó sorban azt is, hogy melyik klubokért szorítanak a mezőny tagjai.

Szerző: Móré Dániel

Kezdjük is a pilótaválogatottal. A Nazionale Pilotit Mario di Natale ötlete alapján hozták létre 1981-ben. Az olasz székhelyű csapat nagyban köszönheti a megalakulását Riccardo Patresenek, aki 1977 és 1993 között erősítette a száguldó cirkusz mezőnyét, és természetesen óriási futtballrajongó volt. A válogatott tagjai a formaautós sorozatokat, a rali-világbajnokságot, és a MotoGP mezőnyét erősítették a legtöbb esetben.

A válogatott nem bajnokságban, hanem barátságos meccseken játszik általában országok All Star csapatai ellen. Természetesen a versenyzők csak puszta kedvtelésből játszanak, semmilyen extra bér nem jár nekik ezért. Sőt! A jegyeladásokból befolyt összeget jótékony célra, általában szeretetszolgálatoknak ajánlják fel. Az alapító Mario di Natale a klub elnöke, míg Michael Schumacher tiszteletbeli elnök. Eddig a csapat 221 meccset játszott, ebből 116-ot nyert meg, 86 végződött döntetlennel, és 19-szer kaptak ki. Összesen 565 gólt lőttek a versenyzők, a gólkirály pedig Giancarlo Fisichella, aki 65-ször talált be az ellenfél kapujába.

A jelenlegi mezőnyből a válogatott tagja: Sebastian Vettel, Felipe Massa, Fernando Alonso, Sergio Perez, Daniel Ricciardo, Pastor Maldonado, Nico Hulkenberg, és Nico Rosberg.

Továbbá csapattagok voltak még, de már nem aktív versenyzők: Michael Schumacher, Giancarlo Fisichella, Vitantonio Liuzzi, Baumgartner Zsolt, Ricardo Patrese, Jarno Trulli, és Jules Bianchi. A régebbi korszakból pedig Vittorio Brambilla, Andrea Montermini, Ayrton Senna, Andrea de Cesaris, Alessandro Nannini, Gianni Morbidelli, Jean Alesi és Elio de Angelis fociztak.

11062160_1041315922554558_7142520574553684612_n

Erre az évre a mérkőzések száma kettőre szűkült, egy Monacoban, egy pedig Monzában zajlott le olyan hírességek ellen, mint Novak Djokovic vagy Albert herceg. Legutóbb Monzában két F1-es képviseltette magát a keretben: a force indiás Serigo Perez, és a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo. A meccs a Nazionale Piloti 6:2-es sikerével zárult.

Most jön az, ami a legtöbb futball- és F1 szurkoló kíváncsi. Kinek szurkol a kedvence? Kezdjük a sort a jelenlegi mezőny tagjaival, azon belül a Mercedes címvédőjével, Lewis Hamiltonnal.

Akik jól ismerik a brit pilótát, tudják, hogy nagy szurkolója az Arsenalnak. Szabadidejében többször ellátogatott már az Ágyúsok meccsére, sőt idén májusban egy jótékonysági meccsen olyan Arsenal-legendákkal rúghatta együtt a bőrt, mint Thierry Henry, Ray Parlour, Robert Pires, vagy Sol Campbell. A meccsen Lewis még gólt is rúgott a büntetőpárbajban.

A soron következőek a német pilóták többsége. Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, és a Williams tesztpilótája, Adrian Sutil egyaránt a többszörös német bajnok Bayern Münchennek szurkolnak. Bár közülük csak Sutil született bajor területen, a másik két pilóta is óriási rajongó. Például Rosberg, aki a futamokra dekázgatással hangolódik rá, egy interjúban el is mondta, hogy miért választotta a csapatot. „Mikor még kisgyerek voltam, és Monacóban éltem, az egyetlen német csapat, aki a BL-ben játszott az a Bayern volt. Így hát elkezdtem szurkolni nekik a nagyszerű meccseik miatt.” Továbbá a YouTubeon van fent egy olyan videó is, ahol Nico egy F1-es Mercedes vezetése közben énekli kedvenc csapata indulóját.

Meglepően sokan vannak az AS Roma szurkolói. A jelenlegi mezőnyből Daniil Kvyat, míg a közelmúlt pilótái közül Giancarlo Fisichella és Jarno Trulli szorított a Farkasoknak. A legszembetűnőbb név közülük Kvyaté. Az orosz versenyző kedvence miért pont a Roma? A válasz minden bizonnyal az, hogy ő és családja Rómában laknak. A fiatal pilóta rendszeresen jár meccsekre, és a tavalyi év folyamán „mezt cseréltek” a csapat legendájával Francesco Tottival. Kvyat a versenyzői overallját, míg Totti a Roma-mezét ajándékozta a másiknak. A római születésű Fisichella, és Trulli szurkolói szokásairól sajnos nem lehet tudni semmit.

A brazil Felipe Massa kedvenc csapata nem meglepően szülővárosáé, Sao Pauloé. A Williams pilótája nagyon szereti a labdarúgást. Tagja a pilótaválogatottnak is, a Sao Paulo FC jótékonysági meccsein is játszott már. A posztja csatár. Barátja, Dani Alves, az FC Barcelona védője rendszeresen feltűnik a paddockban is. Kisfia, Felipinho, fiatal kora ellenére is nagyon ügyesen bánik a labdával, Massa fia futball-jeleneteit rendszeresen feltölti a közösségi oldalaira is. Amíg nem vett Felipinhonak az apukája egy gokartot, azt is gondolhattuk, hogy a kisfiú labdarúgóvá cseperedik.

Sebastian Vettel kedvence nem egy nagycsapat. A négyszeres világbajnok a Bundesligában játszó Eintracht Frankfurtért rajong. A német klub nagyon büszke arra, hogy egy ilyen szurkolót tudhat magáénak, ezért Vettelt a 2. világbajnoki címe után egy aláírt, a nevére címkézett 1-es számú mezzel ajándékozták meg.

11825822_1023360264350124_5614028319536155360_n

A kétszeres spanyol világbajnok Fernando Alonsonak két kedvenc csapata is van. Szülővárosa csapata, a Real Oviedo, és a Real Madrid. A királyi gárda BL meccseit mindig követi, sőt ezekről a közösségi oldalaira is posztol. Többször találkozott a csapat tagjaival, és Florentino Perezzel is. Ezen kívül a barátnője, Lara Alvarez, Sergio Ramos, az RM védőjének egyik exe. A pilótaválogatott tagjaként pályára léptett többször ő is. A mezőnyből rajta kívül Carlos Sainz szorít még a királyi gárdáért.

Jenson Button kedvenc csapatai a Bristol City és Hamiltonhoz hasonlóan az Arsenal. Sajnos arról, hogy miért, nincsen információ.

Sergio Perez hazája egyik csapatának, a Club Americának szurkol. Amikor Mexikóban tartózkodik, rendszeresen jár meccsre, csapata jótékonysági mérkőzésein is részt vesz, sőt még a klubja egy reklámfilmjében is szerepet vállalt. A pilótaválogatottban rendszeresen pályára lép.

11781861_1021764164509734_5101089824079573409_n

Természetesen a listából nem hagyhatjuk ki a Forma-1 legnagyobb legendáit, Michael Schumachert és Ayrton Sennát sem. Schumacher kiskora óta rajong a fociért, akkori kedvence a Köln híres kapusa Toni Schumacher volt. Az általános iskolában a haverjainak –kihasználva a névrokonságot– az füllentette, hogy a válogatott kapus a nagybátyja, ezzel növelve a népszerűségét az osztályban. Viszont az 1. FC Köln iránti szeretete nem hagyott alább, jó barátságot ápol a csapat volt játékosával, Lukas Podolskival is. 2011-ben még a csapat elnöki posztjára is felkérték, de visszautasította a Forma-1 javára. Nagyon szereti a focit, nem is műveli amatőr szinten. Igazi labdazsonglőr. Sokszor játszott a csapat jótékonysági meccsein profi játékosok között, és még a svájci másodosztályban szereplő FC Echichennek is tagja volt. Természetesen a pilótaválogatottban is számtalan meccsen lépett pályára középpályásként. Anno Senna is többször játszott a pilótaválogatottban még a kezdeti időkben. Kedvenc csapata a brazil Corinthians volt, és ezt jól tudván a klub játékosai a halálának 20. évfordulóján Senna-sisakokat viselve tisztelegtek a legenda előtt.

A teljes F1-labdarúgás kapcsolatból az sem hanyagolható, hogy 2007 és 2011 között Bernie Ecclestone és Flavio Briatore tulajdonosai voltak az angol Queens Park Rangers’ klubnak. Miután több szezonjuk anyagilag veszteséges volt, Ecclestone eladta a tulajdonjogát Tony Fernandesnek, aki akkoriban a Caterham csapatfőnöke és tulajdonosa volt, és azóta is ő birtokolja a csapatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon vagy Vergne lehet Maldonado csapattársa a Lotusnál?
Következő cikk Raikkönen keményen nyomja neki a McLarennel – 2002! Japán Nagydíj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország