A Forma-1-es szurkolók a Williams garázsában aludhatnak!

A Forma-1 új tulajdonosai egyedi versenyt hirdettek a szurkolóknak, melynek fődíja egy éjszaka a Williams garázsában a Brit GP előtt.

Amióta a Liberty Media átvette a Forma-1 irányítását a szurkolókat minél jobban szeretnék elkötelezni a sport iránt, vagyis próbálják a királykategóriát minél közelebb hozni a rajongókhoz.

A Spanyol Nagydíj hétvégéjén több kezdeményezést is elindítottak, melyekről tegnap már beszámolhattunk.

A Williams szponzora, a Martini pedig előjött az ötlettel, miszerint az Airbnb-vel kötött partneri kapcsolat keretében szeretnék egy éjszakára "kiadni" a Williams garázsát. A csapatnak tetszett az ötlet, és továbbították is a Liberty-hez, akiknek már csak a szükséges belépőkről kellett gondoskodniuk. 

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Az új tulajdonosok gyorsan végeztek is a papírmunkával, ami a korábbi érában szinte lehetetlennek tűnt volna. 

Vagyis két szerencsés szurkoló a WIlliams garázsában töltheti majd az éjszakát az FW40-ek mellett, melyekkel Felipe Massa és Lance Stroll másnap részt vesznek a silverstone-i futamon. 

A díj részeként a győztest a csapat helyettes csapatfőnöke, Claire Williams látja vendégül a hétvége folyamán, mielőtt találkozhat majd Massával és a csapat szerelőivel, illetve mérnökeivel. 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Williams
Cikk típusa BRÉKING
Címke liberty media, williams