BRÉKING

A Forma-1-es csapatok az aerodinamikai előnyök miatt retteghettek a fékhűtéstől Mexikóban!

A végén nem is volt olyan rossz. A Mexikói Nagydíj előtt minden csapat attól félt, hogy a fékeket alig tudják majd lehűteni. A kérdés tehát: a szabályzat miért ír elő kis szellőzőnyílásokat?!

A Mexikói Nagydíj előtt komoly beszédtémát szolgáltatott, hogy a fékek hogy bírják majd. A Forma-1-es autók a célegyenesben 366 km/órát is elértek, és az első kanyarban 73 méteren és 3.3 másodperc alatt 90 km/órára kellett lefékezniük. Ezen kívül 11 másik kemény fékezési pont volt a pályán. A statisztikák szerint a versenyzők a kör 27%-ában a féken álltak. Az egész év során itt érték el a legnagyobb fékteljesítményt 244 kilowattórával (kWh) körönként. Összehasonlításképp, ez az érték Austinban 132 kWh volt.

A fékeknek a ritka levegő okozott problémát, hiszen menet közben hiányzott a hűtés. Jóformán az összes csapat módosított a fékein – megnagyobbította a nyílásokat, javította a légáramlást a fékdobnál vagy ahogy a Lotus is, több lemezt helyezett el, több nyílással.

//

2007 bajnoka néha tényleg megpróbálhatná leplezni, hogy a súgóból olvassa a szöveget... :D fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, November 3, 2015

A Mercedes még egy tervet is kidolgozott vészhelyzetre, ami a bokszkiállásnál lépett volna életbe. Attól féltek, hogy verseny közben megtörténik, ami Nico Rosberget pénteken hátráltatta: azaz, hogy a fékek a hűtés hiánya miatt lángra kapnak. A fékeknél a kritikus hőmérséklet 220 fok. A Mercedes figyelmeztette is a versenyzőit a rajt előtt, hogy a magas fékhőmérsékletet fél körrel a kiállás előtt jelezzék a csapatnak – és próbáljanak meg hűteni rajta.

Ez azt jelentette Rosberg és Hamilton számára, hogy a kiállások előtt a kör maradék részében olyan keveset fékezzenek, amennyire keveset csak lehet, és lassan guruljanak be a csapathoz. „A végén a túlzott elővigyázatosságra nem volt szükség. A fékeket jól kontrolláltuk.” – erősítette meg az ezüstnyilak egyik mérnöke az AMuS-nak.

Az FIA-nak feltették a kérdést, hogy a fékek szellőző nyílásai miért lehetnek maximum 28 milliméter nagyságúak, és miért korlátozzák csak 120 mm szélességre és 360 mm magasságra. „Ez több, mint elég a fékek hűtésére. A probléma az, hogy a csapatok ezeket a határokat gyakran nem használják ki. Ezeket a nyílásokat inkább aerodinamikai célokra használják fel.” – védte meg az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting a szabályozást.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen totálisan szétesett, addig Vettel talán soha nem volt ilyen rossz, mint vasárnap Mexikóban
Következő cikk Lewis Hamilton kicsit depressziós volt, amikor Nicole Scherzingerrel járt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország