A Forma-1-es aerodinamika annyira túlbonyolódott, hogy idén kevesebb előzést láthatunk

A Forma-1-es aerodinamika annyira túlbonyolódott, hogy idén kevesebb előzést láthatunk

A Forma-1 a szezon feléhez érkezett, és a statisztikák elég egyértelműek: kevesebb előzés van, mint egy évvel ezelőtt. Ez persze nem jár automatikusan azzal, hogy a futamok is unalmasabbak lennének – ahogy azt a Magyar Nagydíj is bizonyítja.

A nyári szünet előtti két nagydíj kedvet csinált a Forma-1-hez! Silverstone-ban és a Hungaroringen verseny volt a javából! Mindkét futamon az első körtől kezdve akciót láthattunk – ami a Mercedes hibáinak is köszönhető. És mivel a leggyorsabb autók forgalomba kerültek, a győztes kiléte már messze nem volt olyan egyértelmű. Hiszen előzni ma már elég nehéz.

Silverstone-ban Lewis Hamilton és Nico Rosberg visszaállították a világ rendjét. A Hungaroringen ez már nem jött össze. Ebben az esetben még arra is vetemedhetünk, hogy azt mondjuk: micsoda mázli, hogy előzni nem gyerekjáték! Hiszen ellenkező esetben az ezüstnyilak pillanatok alatt újra az élre állnának...

Tehát idén kevesebb előzést láthatunk a tavalyi évhez képest. Eleinte ez csak egy érzés lehetett, de most már a számok is alátámasztják: 2014-ben az első 10 futamon átlagosan 42.6 előzést láttunk. Kivéve az első körös manővereket. Idén az átlag visszaesett 29.4-re. Tavaly a Bahreini Nagydíj volt a rekorder 78 előzési manőverrel. 2015-ben Malajzia az első 65 helycserével.

//

Vettel és a Ferrari az utolsó mentsvára a Forma-1 idei szezonjának? Egyelőre nagyon úgy tűnik... fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, August 18, 2015

Csak három nagydíjon dőlt meg a tavalyi eredmény. Malajziában, Monacóban és Kanadában. Malajziában és Kanadában ennek igazán jó oka van. Sepangban az extrém hőmérséklet a gumikeverékek között nagy különbséget eredményezett. Még mindig ez a legjobb alap az előzéshez. Montrealban Sebastian Vettel és Felipe Massa is a mezőny végéről vágott neki a futamnak – csak ők ketten 19 előzést hajtottak végre a 37-ből.

A kevesebb előzésről egyértelműen az aerodinamika tehet. Idénre az első szárny 165 cm-rel kisebb lett, és a mérnökök már most úgy tökéletesítették a széllel való játékot, hogy az elöl haladó autó legkisebb mozgása is tönkreteszi az áramlásokat a hátul haladónak.

Romain Grosjean a kollégáit képviseli, amikor a következőt mondja: „Nehezebb lett az elöl haladó közelében maradni.” A másik bosszúságot a gumik okozzák. Mivel tovább tartanak, így nem kell túlerőltetni. Két-három kör alatt el lehet érni a határokat, amit utána többé nem is lehet elveszteni.

//

A 900. nagydíja lesz ez Ferrari számára a Forma-1-ben! Egy Räikkönen, vagy egy Vettel-győzelem szép kis jubileumot jelentene... fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, August 18, 2015

Az élen van valami, ami tavalyhoz képest nem változott. Az első helyen 2014-ben 30 váltás volt, míg ez a szám idén 34. A kevesebb boxkiállás ellenére is. Az első hely sorsa nem egyszer már a pályán is eldőlt. Ezért ismét az aerodinamika és az abroncsok a ludasak. Az élen haladó versenyző élvezi a tiszta légáramlatokat, illetve a tökéletes gumihasználatot.

2014-ben mindössze 7 versenyző állhatott a futam élén – legalább pár kör erejéig. Nyilvánvaló, hogy az első helyen főként a Mercedes pilótái autóztak. Nico Rosberg 1473 km-rel éppen hogy vezetett Lewis Hamilton 1407 km-rével szemben. Idén teljesen más a kép. Hamilton már 1640 km-t töltött az élen.

Rosberg a 653 km-erével komoly nyomás alatt van, ugyanis Vettel a magyar győzelmének köszönhetően 557 km-nél tart. Felipe Massa 112 km-rel már eléggé le van maradva. Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas állnak a lista végén – ők vezettek futamot a legkevesebb km-en keresztül.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING