BRÉKING

A Forma-1 eljutott erre a szintre: A sebesség csak másodlagos

A McLaren sportigazgatója szerint az idei szezon elején a sebesség csak másodlagos lesz, és gyakorlatilag mindent a fogyasztás, valamint a megbízhatóság fog meghatározni a sportban.

Az elmúlt időszakban ismét sok kritika érte a sportot, mely 2014-re teljesen átalakult. Vannak egyes kategóriák, melyek már a Forma-1 előtt járhatnak, míg legutóbb az új motorokról olvashattunk pár érdekes szót, miközben az is kiderült, hogy a legerősebb Mercedes motor sem éri el a 600 lóerőt.

Akárcsak a mezőny többi tagjának, a McLarennek is a megbízhatóság lesz a legfontosabb az idény első felében, köszönhetően a téli teszteken tapasztalt problémáknak, de még így is komoly esély van arra, hogy a rajtrács fele nem ér célba a következő hétvégén Melbourne-ben, az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon. Ezzel együtt az üzemanyag-fogyasztás is kritikus lehet.

Eric Boullier is valami hasonlóról beszélt a brit Autosport hasábjain.

„Igaz, hogy az autó sebességét a leszorító erő határozza meg, de a vezethetőség, a hajtáslánc, a motorkezelés adja majd a teljes képet, legalábbis addig, míg mindenki fel nem veszi a tempót. A másik ilyen paraméter a üzemanyaghelyzet, amikor is meg kell határoznunk a beállításokat és a vezetési stílust, hogy megbizonyosodjunk ennek megfelelő kezelhetőségéről.”

A szabályok értelmében egy autó maximum 100 kilogramm üzemanyagot égethet el a versenyen.

„Bahrein az egyik legkeményebb versenyek közül való az üzemanyag-fogyasztást illetően, emiatt fordulhatott elő az, hogy néhány autó „full power” módban csinált versenyszimulációkat. A végén 110 kilogramm üzemanyag égett el, és ez azt jelenti, hogy a szabályokon kívül játszottunk. Ha pedig ezt vesszük alapul, akkor Melbourne-ben nem fogjuk befejezni a versenyt.”

„Könnyen láthatjuk, hogy a Mercedes és a Red Bull nagyon gyorsnak tűnt, és még van pár olyan csapat, mely hasonlóan versenyképes. A Williams például jobbnak tűnik, mint tavaly. Mi sem vagyunk rosszak. Természetesen van némi előnyünk az autó vezethetősége miatt, és sok különböző csomagunk jön majd a teljesítményt illetően.”

A McLaren már most előrébb tart, mint tavaly.

„Megtettünk egy lépést előre. A csapat reagált a tavaly évre és most jobban megétette azt, hogy miért nem tudták kihozni az autóból azt, amit akartak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Körülbelül 580 lóerős a Mercedes-motorja: nevetséges, hogy folyamatosan csúszkálnak a gumik
Következő cikk Raikkönen szakított a hagyományokkal és sokat beszélt az Ausztrál Nagydíj előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország