Toplista

A Forma-1 eddigi összes világbajnoka

A következő összeállításban a Forma-1 bajnokait nézhetjük meg, akik között Lewis Hamilton már hatszoros világbajnokként szerepelhet, és hamarosan minden idők legeredményesebb versenyzője lehet.

1986 World Championship contenders, Ayrton Senna, Lotus, Alain Prost, McLaren, Nigel Mansell, Williams, Nelson PIquet, Williams

Fotót készítette: Sutton Images

A Forma-1 1950-ben indult útjára, és ezen időszak alatt nagyszerű versenyzőket láthattunk felemelkedni vagy sajnálatos módon túl korán elmenni. Juan Manuel Fangio már a kezdetektől ott volt a rajtrácson, és igen hamar egy több évtizeden át megdönthetetlennek hitt rekordot állított fel, miután 1951-ben, 1954-ben, 1955-ben, 1956-an és 1957-ben is bajnok lett.

Alain Prost volt az első, aki igazán közel került ahhoz, hogy beállítsa és meg is döntse az argentin virtuóz rekordját, ami végül nem sikerült. A francia 1993-ban négy világbajnoki címmel köszönt el. Ezt követően jött Michael Schumacher, aki felülmúlta ezt a hihetetlen számot, és hétszeres világbajnokként búcsúzott a Forma-1-től.

Sebastian Vettel 2010 és 2014 között mindent megnyert, így egy trófeára közelítette meg Fangiót, de a német azóta nem volt bajnok. Lewis Hamilton nagy szériája azonban még mindig tart, és már hatszoros világbajnok, amivel egyetlen egy címre került attól, hogy beérje Schumachert, és ketten legyenek az örökranglista élén a Forma-1-ben.

Giuseppe Farina (1950)
Titré avec Alfa Romeo.
Juan Manuel Fangio (1951, 1954, 1955, 1956 et 1957)
Titré avec Alfa Romeo, Maserati, Mercedes et Ferrari.
Alberto Ascari (1952 et 1953)
Ici à droite, titré avec Ferrari.
Mike Hawthorn (1958)
Titré avec Ferrari.
Jack Brabham (1959, 1960 et 1966)
Titré avec Cooper et Brabham.
Phil Hill (1961)
Titré avec Ferrari.
Graham Hill (1962 et 1968)
Titré avec BRM et Lotus.
Jim Clark (1963 et 1965)
Ici au centre, titré avec Lotus.
John Surtees (1964)
Titré avec Ferrari.
Denny Hulme (1967)
Titré avec Brabham.
Jackie Stewart (1969, 1971 et 1973)
Titré avec Matra et Tyrrell.
Jochen Rindt (1970)
Titré avec Lotus.
Emerson Fittipaldi (1972 et 1974)
Titré avec Lotus et McLaren.
Niki Lauda (1975, 1977 et 1984)
Titré avec Ferrari et McLaren.
James Hunt (1976)
Titré avec McLaren.
Mario Andretti (1978)
Titré avec Lotus.
Jody Scheckter (1979)
Titré avec Ferrari.
Alan Jones (1980)
Titré avec Williams.
Nelson Piquet (1981, 1983 et 1987)
Titré avec Brabham et Williams.
Keke Rosberg (1982)
Titré avec Williams.
Alain Prost (1985, 1986, 1989 et 1993)
Titré avec McLaren et Williams.
Ayrton Senna (1988, 1990 et 1991)
Titré avec McLaren.
Nigel Mansell (1992)
Titré avec Williams.
Michael Schumacher (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003 et 2004)
Titré avec Benetton et Ferrari.
Damon Hill (1996)
Titré avec Williams.
Jacques Villeneuve (1997)
Titré avec Williams.
Mika Häkkinen (1998 et 1999)
Titré avec McLaren.
Fernando Alonso (2005 et 2006)
Titré avec Renault.
Kimi Räikkönen (2007)
Titré avec Ferrari.
Lewis Hamilton (2008, 2014, 2015, 2017, 2018 et 2019)
Titré avec McLaren et Mercedes.
Jenson Button (2009)
Titré avec Brawn GP.
Sebastian Vettel (2010, 2011, 2012 et 2013)
Titré avec Red Bull.
Nico Rosberg (2016)
Titré avec Mercedes.
33

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már a szezon végén bedobja a törölközőt a Renault?
Következő cikk A Renault nem szégyelli magát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország