A Forma-1 DNS-e nem fogadná be a büntetősúlyokat, és az ehhez hasonló korlátozásokat

Günther Steiner, a Haas F1 Team főnöke szerint az aerodinamikai korlátozások fair módon segíthetnek rajtuk, miközben a Forma-1 megtartaná az alapvető DNS-ét, és a motorsportok csúcsa maradna.

Romain Grosjean, Haas F1, Kevin Magnussen, Haas F1, Sergio Perez, Racing Point, Lando Norris, McLaren, Daniel Ricciardo, Renault F1 and Esteban Ocon, Renault F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1-ben mindig is megvoltak ezek a bizonyos szakadékok, ugyanakkor szintén igaz lehet, hogy 2014 és 2019 között nem volt túl nagy verseny a címért. 2018 talán kivétel lehet, de a hibák sokba kerültek a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek.

Még több F1 hír:

A középmezőny pedig továbbra is nagyon távol van a legjobb csapatoktól. Többek között emiatt is vezetik be az új szabályokat, amiknek a legnagyobb részét a koronavírus miatt 2022-re halasztottak, de a költségvetési sapka, melynek új összegéréről még mindig nem született megállapodás, már jövőre életbe lép.

Ez azonban csak hosszabb távon éreztetheti a hatását, így a Forma-1-nek más döntésekre is szüksége van. Az egyik terv, hogy az elért eredmények alapján korlátozzák az aerodinamikai fejlesztéseket, így a kisebbek előnyhöz juthatnak.

A terv részeként a szélcsatornában és a CFD-ben történő fejlesztési munkálatokat korlátoznák azon csapatok számára, akik előrébb végeznek a konstruktőri versenyben. Steiner a RaceFans-nak adott interjújában elmondta, mindez nem olyan drasztikus, mint amilyennek hangzik.

„Azt hiszem, mindez igazságos, és közben nem állítja meg a technológiai fejlesztést. Ez lehetővé teszi, hogy az F1 a legfejlettebb motorsport maradjon.” - mondta Steiner, aki még mindig nem elégedett a különbségekkel.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 talks to the press

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 talks to the press

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Más bajnokságokban sokkal inkább megvan az egyensúly, de a Forma-1 eltér ettől. A királykategóriáról van szó, ahol a fejlesztési szabadság jelenti az egyik alapot. Ha ezen változtatnak, azzal az F1 DNS-e sérülne.

Steiner is egyetért azzal, elég unfair lenne hasonló szabályokat írni a Forma-1-ben, kezdve az aerodinamikával. Emiatt egy kevésbé drasztikus lépésre van szükség, ami által a kisebbek valamivel közelebb kerülhetnek a nagyokhoz.

„Ez csak abban segít, hogy versenyképesebb legyél, és közelebb hozza a csapatokat anélkül, hogy egyensúlyt teremtene a teljesítményben, például a plusz súlyokkal, vagy az egyéb más korlátozásokkal.” - tette hozzá Steiner.

A Haas főnöke ezt egy jó módszernek látja abban, hogy megőrizzék az F1 DNS*-ét, miközben az a kisebb csapatoknak segítséget nyújt ahhoz, hogy felzárkózzanak, ha az év során valamit rosszul csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes két hátsószárnytartóval is kísérletezik 2020-ra
Következő cikk Milyen frissítéseket hozhat a Ferrari Ausztriába?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország