A Forma-1 csapatai ma látják először a 2021-es versenynaptárat

A Forma-1 tanácsának virtuális ülésén ma bemutatják a résztvevőknek a sorozat 2021-es bajnokságának előzetes naptárát, pár csapatfőnököt kérdezett a Motorsport.com arról, mit várnának tőle.

Atmosphere in the paddock

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey rég világossá tette, hogy azt szeretné, ha a jövő évi menetrend az eredeti ideihez lenne hasonló, amelyet végül a koronavírus-járvány az utolsó pillanatban Ausztráliában felülírt.

Azonban mivel vakcinának még nyoma sincs, könnyen lehet, hogy a következő évet sem ússzuk meg törölt futamok nélkül – elsősorban az utcai és az Európán kívüli helyszínek vannak veszélyben.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy politikai és jogi okokból a Forma-1-nek az előzetes naptárban azokat a szerződött futamokat is fel kell tüntetnie, amelyek józan ész szerint nem lesznek megtartva.

Még több F1 hír:

Az idei törlések döntésével kapcsolatban is nagy egyezkedések voltak arról, ki tegye meg a bejelentést és kire háruljon a döntés felelőssége. Ennek extrém példája a Vietnámi Nagydíj szervezőbizottsága, akik csak hetekkel azután jelezték a futam törlését, hogy a Forma-1 végleges menetrendje közzé lett téve.

A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a Motorsport.com kérdésére elmondta, inkább egy olyan vázlatot szeretne, ami pontosan mutatja, mi fog történni: „Hétfőn lesz erről megbeszélés, de én elsősorban realista naptárat szeretnék, mert nehéz megjósolni, mi lesz később.”

„Jelenleg igazából azt sem tudjuk megjósolni, egy hónap múlva mi lesz. Nem tudom, milyen lesz a világ egy hónap múlva, november végén így, hogy Európában és Észak-Amerikában is terjed a vírus. A másik, amit nem tudok, mindenhol olvasni, hogy három ígéretes vakcina is tesztelés alatt áll. Ezek mikor jönnek ki?”

„Ezek egyikét sem tudom, szóval nehéz bármit mondani előre. Mindenesetre én inkább realista naptárban reménykedek, mint optimistában, hogy tudjuk tervezni, azt viszont nem tudom, jelen esetben mi számít realistának…”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads, Sergio Perez, Racing Point RP20, and the rest of the field at the start

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads, Sergio Perez, Racing Point RP20, and the rest of the field at the start

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Szafnauer elmondta, mindenképpen erőlteti a dolgot a Forma-1 vezetőinél a tanácskozáson: „Meg fogom tőlük kérdezni, hogy mekkora esélyt látnak arra, hogy valóban így néz majd ki a menetrend, és ha kicsi, akkor van-e tartalék, hogy jobban tervezhessünk. Aztán az is lehet, hogy valóban lesz ráció abban, amit bemutatnak és lesz érdemi tárgyalás.”

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke továbbra is abban reménykedik, hogy visszatérhetnek egy normális bajnoksághoz 2021-ben, árulta el szintén a Motorsport.comnak: „Először is azt kell majd látnunk, mit fognak bemutatni nekünk holnap.”

„Az idei egy igen nehéz év volt, ilyet még nem tapasztaltunk, de szerintem így is jól kezelte a helyzetet a vezetőség, mert áprilisban, vagy májusban is egy 17 futamos szezonban reménykedtünk, ami össze is jött.”

„Bízom a Forma-1-ben, hogy jövőre is a helyes dolgot teszik, de eléggé gyorsan változik a helyzet. Ennek ellenére szerintem pozitívnak kell maradni és reméljük, hogy egy normálisabb naptárunk lesz 2021-ben.”

Nagyon furcsa, emelt hasmagasságú Porsche 911 körözget a Nürburgringen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto szerint a Ferrarinak nem szabad elszállnia magától
Következő cikk A Mercedes "nem örülne", ha Russell kikerülne a Williamsből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország