A Forma-1 csak óvatosan kövesse az IndyCar példáját

A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran szerint az aerodinamikai leszorítóerő terén a Forma-1-nek óvatosan kell követnie az IndyCar példáját, hiszen ezzel el is veszíthetik a sport DNS-ét.

2021 concept rendering

Fotót készítette: FIA

A múlt hétvégén Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója mutatta be a 2021-es autókoncepciókat, melyeknél megjegyezte, a megoldásokat a 2018-as IndyCar aerodinamikai jellemzői ihlették. A módosított IndyCar nagyobb leszorítóerőt generál az autó aljával, semmint a felső részével - ennek köszönhetően pedig jobb versenyzést eredményezett a közúti és utcai pályákon. 

További híreink:

Azonban De Ferran, a kétszeres ChampCar bajnok és a kétszeres Indy 500 győztes rámutatott az amerikai széria korábbi próbálkozásaira, amikor változtatni próbáltak az autókon, hogy javítsanak az előzéseken.

"Véleményem szerint ez kényesebb kérdés a leszorítóerőnél." - mondta De Ferran, a McLaren sportigazgatója - "Sok köze van ahhoz is, hogy a leszorítóerőt hogyan generálják, illetve az autók milyen típusú áramlatokat keltenek, és ilyenek."

"Emlékszem, mikor évekkel ezelőtt jött a hírhedt Handford-eszköz, akkor annak a csomagnak elég alacsony volt a leszorítóereje, de az autók így is nagyon nehezen tudták követni egymást az oválpályán. Szóval szerintem ez kényesebb kérdés a leszorítóerő szintjénél."

"Az indycaros pályafutásom alatt például sok szabályt megváltoztattak az évek folyamán, melyek befolyásolták a szélcsatorna nagyságát, és ez komoly hatással volt arra, hogy az autók tudják-e követni egymást vagy sem. Ez egy elég összetett témakör."

"Szerintem a változók - nem csak az aerodinamika, de az autók súlya, a gumik tapadása, a motor ereje - nagy hatással vannak az egészre, tehát nem csak a leszorítóerő szintje számít."

De Ferran úgy véli, a Forma-1 megfelelően cselekszik azzal, hogy az autók esztétikájával kezd valamit, de azt is kiemelte, hogy a kocsiknak egymáshoz képest máshogy kell kinézniük.

"Amikor a Forma-1-ről van szó, akkor szerintem mindenek előtt fontos, hogy az autók izgalmasan nézzenek ki."

"Még mielőtt megérkeztem volna a sportba, az volt a véleményem, hogy az előző generációs autók nem néztek ki különösen izgalmasnak. Szeretem a pálya széléről figyelni az autókat, és azt gondoltam, hogy rendben vannak, de nem különösen izgalmasak."

"A jelenlegi generációs autók ellenben izgalmasnak tűnnek, úgy látni, nehéz is vezetni őket és gyorsak. Szerintem fontos, hogy a Forma-1 megtartsa a DNS-ét."

"A DNS másik része a megkülönböztetés. Ha megnézzük a mi autóinkat, illetve a riválisokét, akkor látszik, hogy mások, egyedi autók, és ez egy elég tág fogalom. Ennek köze van a csapatok egymással ápolt kapcsolatához, és ilyenek. Ami a véleményem szerint fontos, hiszen ezzel a Forma-1 megtartja a DNS-ét, miszerint minden autónak megvan a saját konstruktőre, és az autók kinézetében is van valamiféle megkülönböztetés - vagyis azonnal látszik, hogy egy McLarent vagy egy másik autót látunk-e." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nicolas Todt lett Kvyat új menedzsere
Következő cikk Sainz: az F1-ben nincs első- és másodszámú

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország