A Forma-1 a legjobb versenyzők helye, emiatt Alonsónak vissza kell térnie

Az ex-F1-es versenyző egy érdekes példával élt, amikor megkérdezték Fernando Alonso esetleges visszatéréséről, ami kevés opciót jelenthet a spanyol számára.

Race winner Fernando Alonso enters Parc Fermé

Race winner Fernando Alonso enters Parc Fermé

LAT Images

Fernando Alonso saját maga döntött úgy, hogy elhagyja a Forma-1-et 2018 év végén. A McLaren szerette volna megtartani a világbajnokot, aki azonban távozott. A visszatérése a britekhez nem volt sikeres, a Honda és a Renault motorjával sem.

Még több F1 hír:

Sokak szerint Alonso a legjobb éveiben volt, amikor csak a középmezőny második felében kellett harcolnia. Ez részben arra az időszakra is igaz, amikor a Ferrarinál versenyzett az élmezőnyben, rendre egy gyengébb autóval, de még így is majdnem nyerni tudott.

Az utóbbi időben a Renault-val hozták szóba, de olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy esetlegesen az Aston Martin is opciót jelenthet számára. Két gyári ülésről beszélhetünk, ám még mindig a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull jelenti a legjobb autót.

Fernando Alonso, Ferrari

Fernando Alonso, Ferrari

Fotó készítője: Hazrin Yeob Men Shah

Hamarosan kiderül, hogy ki veszi át a McLarenhez szerződött Daniel Ricciardo helyét a Renault-nál Esteban Ocon csapattársaként. Valtteri Bottas is esélyes lehet, akárcsak Nico Hülkenberg, vagy egy meglepetésember a fiatalok közül.

Pedro de la Rosa, aki a McLarennél és a Ferrarinál is együtt dolgozhatott Alonsóval, nagyon szeretné, ha a honfitársa visszatérne, még egy lassabb technikában is, mert szerinte a legjobbaknak az F1-ben a helyük. Vajon mik erre az esélyek?

„Őszintén szólva, fogalmam sincs, mert ez végül egy személyes döntés. Csak annyit mondhatok, hogy remélem, visszatér. Neki is ezt mondtam. A legjobbaknak a Forma-1-ben kell lenniük.” - fogalmazott a MARCA hasábjain De la Rosa.

„Igaz, hogy manapság nincs elérhető versenyképes ülés, de egy kivételes versenyző mindig kivételes dolgokat csinál, még egy kevésbé versenyképes autóval is. Ez olyan, mintha Lionel Messi úgy döntene, hogy a Granada játékosa lesz, de inkább azt szeretném, hogy ott legyen, minthogy nem a spanyol élvonalban játszana, vagy futsalozna.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Vettel szárnyalni fog idén”
Következő cikk Leclerc és Sainz nagyon hasonló szinten lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország