A Forma-1 2020-as mezőnye: kor, bemutatkozás éve, szerződés lejárta

Az alábbi összeállításunkból többek között az is kiderül, hogy hány esztendősek az F1-es pilóták, meddig érvényes a szerződésük, illetve mikor mutatkoztak be a legnagyobb kategóriában.

Pilots` group photo

Pilots` group photo

Evgeniy Safronov

Hamarosan útjára indul a Forma-1 mezőnye. Az első állomás Barcelona lesz, ahol 1 hónap múlva veszik kezdetüket a téli tesztelések, közvetlen az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Melbourne-ben már javában zajlanak az előkészületek, akárcsak például az újonc Vietnamban, vagy a visszatérő Hollandiában.

Még több F1 hír:

Megannyi okunk van arra, hogy nagyon várjuk a 2020-as szezont, független attól, hogy 2014 óta csak a Mercedes nyerte meg a bajnokságot. Egy olyan esztendő volt, amikor nem Lewis Hamilton ért fel a csúcsra. Ez 2016-ban volt, amikor a brit német csapattársa, Nico Rosberg gyűjtötte a legtöbb pontot.

2021-től teljesen átalakul a Forma-1 az új szabályokkal, de az idei esztendőben még mindig nagyon stabil marad. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy a mezőny még szorosabb legyen, és esetlegesen megtörjék a Mercedes hegemóniáját.

Erre a Ferrarinak és a Red Bullnak lehet esélye. Charles Leclerc és Max Verstappen a fő esélyesek között lehet, míg Sebastian Vettel továbbra is nagy kérdőjel. A német az elmúlt években sokat hibázott, rengeteg kritikát kapott, és ne feledjük, azonnal kikapott a fiatal monacóitól.

A 2020-as rajtrács minőségére sem lehet panaszunk. Az alábbi összeállításban megnézhetjük a versenyzők korát, és azt is, hogy mikor mutatkoztak be az F1-ben, valamint meddig érvényes a szerződésük a királykategóriában.

Leclerc és Verstappen például hamar kihúzta magát az átigazolási piacról. A monacói és a holland is több évvel hosszabbította meg a szerződését a csapatánál, bár ez sok esetben semmit sem jelent. A kontraktusokban esetlegesen megírt záradékok sokat változtathatnak ezen.

Versenyző Csapat Szerződés Kor Bemutatkozás éve
United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 2020 35 2007
Finland Valtteri Bottas Mercedes 2020 30 2013
Germany Sebastian Vettel Ferrari 2020 32 2007
Monaco Charles Leclerc Ferrari 2024 22 2018
Netherlands Max Verstappen Red Bull Racing 2023 22 2015
Thailand Alexander Albon Red Bull Racing 2020 23 2019
Spain Carlos Sainz McLaren 2020 25 2015
United Kingdom Lando Norris McLaren 2022 20 2019
Australia Daniel Ricciardo Renault 2020 30 2011
France Esteban Ocon Renault 2021+ 23 2016
France Pierre Gasly AlphaTauri 2020 23 2017
Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri 2020 25 2014
Canada Lance Stroll Racing Point 2020+ 21 2017
Mexico Sergio Pérez Racing Point 2022 29 2011
Finland Kimi Räikkönen Alfa Romeo 2020 40 2001
Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 2020 26 2017
Denmark Kevin Magnussen Haas F1 2020 27 2014
France Romain Grosjean Haas F1 2020 33 2009
United Kingdom George Russell Williams 2021 21 2019
Canada Nicholas Latifi Williams 2020 24 2020

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A fenntartható fejlődés Paul Ricard identitásának a része a Forma-1-ben
Következő cikk Button összes F1-es győzelme: 2006-2012

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország