A Forma-1 2019-es motorjainak hangja: Ferrari, Mercedes, Renault, Honda…

Összeállítás a Forma-1 idei szezonjának motorhangjairól, melyek közül csak egy lehet a befutó. Az abszolút favorit továbbra is a címvédő.

Honda RA618H

Honda

A Mercedes a 2014-es hibridéra kezdete óta legyőzhetetlen a Forma-1-ben. A német gyártó éveken át dominált, amit elsősorban az erőforrásának tudhatott be. Ezt Lewis Hamilton és Nico Rosberg is kihasználta, aki ugyancsak világbajnok lett.

A Ferrari a fejlesztéseivel 2018-ra drasztikusan lecsökkentette a hátrányát a Mercedesszel szemben, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy legyőzzék a címvédőt. Látván a legutóbbi idényt, még mindig a Mercedes lehet a favorit, akik az új motorjukkal akár újra egyértelműen a legjobbak lehetnek.

A 2019-es Mercedes motorhangja

 

A Ferrari 2007 óta nem ünnepelt egyéni címet. Erre legutóbb Kimi Räikkönennel volt példa, aki jelenleg is tagja a mezőnynek. A finn az Alfa Romeo Racingnél folytatja a pályafutását. A „Jégember” korábbi csapata nagyon sokat dolgozott azon, hogy megszüntesse a különbséget a Mercedes motorjához képest, ami tavaly részben sikerült is. Az új szezonban azonban mindenki a nulláról kezd, és Maranellóban is elkészült az új csomag.

A 2019-es Ferrari motorhangja

 

A Renault az utóbbi években kizárólag a fejlesztések és a beruházások pótlásával foglalkozott, elsősorban Enstone-ban, de már a franciaországi motorközpontban is megkezdődtek a nagyobb változtatások, hogy a márka újra az élmezőnyben legyen. Ettől még mindig nagyon messze vannak, és látható volt, hogy a Red Bull ugyanazzal a motorral mennyivel versenyképesebb volt. Az osztrákok azonban a megbízhatósági kérdések és a gyengébb erőforrás miatt a Hondára váltott át. A Renault azonban hisz abban, hogy idén megközelíthetik a Ferrari és a Mercedes motorteljesítményét.

A 2019-es Renault motorhangja

 

A Honda továbbra is a legnagyobb kérdőjelet jelenti a Forma-1-ben. A japánok a McLarennél csak szenvedtek, és sok hibát követtek el, amit maguk is elismertek. A Toro Rossónál már jobb volt a helyzet, de a megbízhatóság és a motorerő még mindig nem volt kellőképpen jó. A Red Bullal és a Toro Rossóval közösen azonban egy teljesen más szintre érkezhetnek meg a 2019-es és 2020-as szezonban, ami a projektben szereplők számára vízválasztó lesz. A Hondánál magabiztosak azt illetően, hogy a Renault előtt kezdhetik meg az új szezont, és annak a végére már a Ferrari és a Mercedes szintjén lesznek.

A 2019-es Honda motorhangja

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas 2019-es büdzséje is megemelkedik: +20 millió euró
Következő cikk Képeken is a Red Bull jég-gokartos csapatása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország