A Force India nem érti, hogyan léphetett ekkorát előre a Sauber

megosztás
hozzászólás
A Force India nem érti, hogyan léphetett ekkorát előre a Sauber
Szerző:
Fordította: Hujber Dávid
2018. nov. 1. 6:38

Az új tulajdonosi kézbe került csapat furcsának tartja azt, hogy az Alfa Romeo Sauber ilyen hatalmas lépést tett meg előre pár hónap alatt a Forma-1-ben.

A Sauber az elmúlt években gyakorlatilag csak vegetált, és komoly veszélyben volt a csapat jövője. Miközben egyre több olyan hír látott napvilágot, hogy már az idény közben be kell fejezniük, jött egy befektető, aki megmentette őket.

Még több F1 hír:

Az új tulajdonosi kör azonban nem tett hozzá annyit a projekthez, hogy az elmozdulhasson az utolsó helyekről. A Ferrarival kötött megállapodás mindent megváltoztatott. A legendás márka által az Alfa Romeo lett az új főtámogató, miközben a költségvetés is növekedett, valamint Maranellóból egyre több szakember kerül át. És ne feledkezzünk meg Charles Leclerc szerződtetéséről sem, aki a Ferrari juniorjaként nagyon fontos és sok pontot gyűjtött.

Ennek együttes hatása volt az, hogy a Sauber egy igen erős csomaggal állhatott elő 2018-ra. Az istálló mondhatni dimenzióugrást hajtott végre, és sokszor a Force Indiára is veszélyesek. Ez a fajta előrelépés Otmar Szafnauer számára is több mint érdekes.

"Nem tudom, hogyan sikerült egy ilyen autót csinálniuk. Úgy gondolom, ha ezt összehasonlítjuk a tavalyi évvel, akkor még a top-csapokhoz képest is nagyobb ugrást tettek meg előre. Csak meg kell nézni azt, hogy hol voltak korábban és most hol vannak." - nyilatkozta a Motorsport.com kérdésére a Force India vezetője.

"Nem tudom, hogy ez miképpen történhetett meg, mert egy kis csapat, de okos emberek dolgoznak ott."

A következő év még erősebb lehet a Sauber számára, mivel a csapat egy igen egészséges költségvetésből alkothatja meg az új autóját, valamint 2017-től eltérően sokkal több szakember dolgozik a svájci főhadiszálláson. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi fogja vezetni az autókat, akik az egyik legjobb párost alkothatják.

"Nem tudom, hogy abbahagyták-e az idei autó frissítését. Mi ezt már rég megtettük, hogy az új autóra koncentráljunk. Nincs értelme folytatni a frissítéseket, ha azokat nem használhatod a következő évben. Mindent egybevetve, igen lenyűgöző számomra a Sauber fejlődési szintje."

Mexikói Nagydíj a kulisszák mögött: óriási hangulat, hatalmas show, rengeteg néző

Előző cikk

Mexikói Nagydíj a kulisszák mögött: óriási hangulat, hatalmas show, rengeteg néző

Következő cikk

Hamiltonra idővel minden idők egyik legjobb versenyzőjeként fognak tekinteni?

Hamiltonra idővel minden idők egyik legjobb versenyzőjeként fognak tekinteni?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Force India , Sauber
Szerző Erwin Jaeggi