BRÉKING

A Force India mindenkinek mindent kifizetett, még sincs kész a VJM08

Érdekes, elsőre ellentmondásos az ügy: a Force India minden beszállítónak fizetett, de az idei autó nincs kész időben, késnek az alkatrészek. Mindenre van magyarázat.

Az első hír az volt, hogy Jerezben nem lesz ott a csapat, és ezt már tavaly novemberben is tudták Silverstone-ban, csak nem akarták túl hamar közölni. Majd kiderült, elmarad a második teszt is - vagy maximum a 2014-es géppel mennek el -, tehát az is benne van, hogy csak a harmadikra utaznak el. Eddig mentek a találgatások az istálló anyagi helyzetét illetően, de a Force India tagadja, hogy gondban lennének. Szerintük korábbi alkalmazottak és beszállítók terjesztik a híreket, akikkel szemben még vannak rendezetlen számlák.

Az auto motor und sport úgy tudja, olyan alkatrészek hiányoznak/hatnak a gyárban, mint a VJM08 kasznija, a váltó, a motor, az üzemanyagtank, és a kölni szélcsatornában sem tudnak dolgozni. Mindenre van magyarázat, és nem az anyagiak jelentik a választ.

A Force India és elődcsapatai 15 éve az EPM-től szerzik a karbonelemeket, de a gyár a tél folyamán átköltözött, mert túl sok megrendelés érkezett az IndyCarból és a motorsport más területeiről, kinőtték a központot. Majd költözés közben megsérültek a berendezések, nem sikerült időben pótolni őket. A Force India kaszniját december elején kellett volna szállítani, de csak két hete érkezett meg a csapathoz.

Az üzemanyagtankot az amerikai ATL biztosítja, monopol jogot élvez a sportban. Két, jelenleg csődeljárás alatt álló csapat nem fizette ki a számlákat, így a cég változtatott a bevett eljáráson, a továbbiakban előre kell fizetni az alkatrészért. Normális esetben 30, 60, vagy 90 nappal a szállítás után kellett fizetni, a kicsiknek ez nem ment mindig simán. A Force India állítja, fizetett, megkapták a tankot.

Post by www.f1-live.hu.

A motort is kifizették. Niki Lauda Jerezben a német lapnak elmondta, megkapták a pénzt a Force Indiától. A Mercedes is bekeményített: ha a fizetés nem érkezik pontosan, akkor visszatartják a motort és váltót.

Érthető, hogy a csapatok mindent az utolsó pillanatban fizetnek ki: Ecclestone-tól csak februárban érkezik a FOM-pénz, a szponzorok csak az első félév után teljesítenek, ezért a legkeményebb időszak a december és a január a kicsik számára.

A Force India tavaly jelentette be, csak a Toyota szélcsatornáját fogja használni. A vállalat úgy döntött, előre ki kell fizetni a bérleti díjak egyharmadát, csak utána "nyerhet bebocsátást" az ügyfél. Az istálló január elején volt először a létesítményben, február 5 óta zajlik a második menet. "Ha nem tettünk volna eleget a kötelességeinknek, akkor most nem lennénk a szélcsatornában"- mondta Otmar Szafnauer. A sportigazgató kifejtette, Jerezt annyira nem bánják, mert azon a pályán nem lehet sok mindent tanulni, de Barcelona már "jobban fáj" nekik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bullnak sem tetszik az ötlet, hogy visszatérjen a Marussia
Következő cikk Az új Ferrari „repül” a tavalyihoz képest: Kiszivárgott információk az SFT15-T-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország