A Force India is leáll a 2013-as fejlesztésekkel?

Adrian Sutil, a Force India német versenyzője úgy tudja, hogy a gárda utolsó frissítési csomagját készül pályára vinni a szezonban.

2014-ben új motorszabályok lépnek érvénybe, ami gyakorlatilag mindenre hatással van. A csapatoknak kivétel nélkül új autót kell építeniük a szezonra, ami egy rendkívül komoly kihívást jelent. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a szokásosnál hamarabb leállítják az aktuális autó fejlesztéseit.

Ez a helyzet a Force Indiánál is, amit a csapat német versenyzője erősített meg a hivatalos médianapon Silverstone-ban.

„Több mint valószínű, hogy az itt (Silverstone) bevetésre kerülő csomag az utolsó lesz a szezonban. Úgy vélem, hogy mindez összességében előnyt is jelenthet, miután jövőre nagy mértékben fognak változni a szabályok. Ezzel együtt azonban bizakodó is vagyok, hiszen az autónkban még mindig van potenciál és az alap nagyon erős.”

„Sok csapat hasonló utat követ a mezőnyben, de ebben semmi újdonság sincs. Egyszerűen nem veszíthetünk időt a 2014-es évet illetően. És, ha a többiek nem tudnak fejlődni, akkor még így is előrébb kerülhetünk, hiszen a mi alapunk valóban jó. Bízunk benne, hogy idén még lesz alkalmunk arra, hogy felálljunk a dobogóra.”

És a 2014-es év?

„Azok az autók nagyon különbözni fognak a jelenlegitől, szóval ez kicsit olyan lesz, mint a lottó. Minden kiszámíthatatlan.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING