A Force India fennállása legjobb szezonját futhatja a Forma-1-ben: A negyedik legjobb?

A Force India fennállása legjobb szezonját futhatja a Forma-1-ben: A negyedik legjobb?

A Sahara Force India F1 Team is meglepően tapasztalta azt, hogy milyen erősen kezdte az évet 2014-ben, de az indiaiak cseppet sem akarnak visszavenni a tempóból.

Négy futam elteltével a Force India a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, közvetlen a Mercedes és a Red Bull mögött, miközben olyan csapatokat előznek meg, mint a Ferrari, vagy épp a McLaren.

A csapat német versenyzője, Nicolas Hülkenberg az egyéniben sem áll rosszul. A neve mellett 36 pont szerepel, mellyel a negyedik pozíciót tudhatja magáénak. Hulk legutóbb elmondta, ő sem várta azt, hogy ilyen erős startot vesz majd a Mercedes motorral hajtott VJM07, de bízik benne, hogy képesek lesznek tartani a fejlesztési versenyt.

Most Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke beszélt erről a brit Autosport kérdésére válaszolván.

„A Lotus ebben a pillanatban küszködik, és nincsenek ott, ahol lenni akarnak. A McLaren a következő kihívónk, de ők is küszködnek. Kicsit sem vagyok szomorú emiatt, és a problémáik talán nem túl jelentéktelenek.”

„Nehéz számunkra, hogy tartsuk a lépést az olyan csapatokkal, mint a Red Bull és a Mercedes. A folytatásban nem lesz könnyű a Ferrarival versenyezünk, de amíg csak lehetséges, küzdeni fogunk.”

„Ha megnézzük a korábbi eredményeinket, akkor láthatjuk, hogy hajlamosak vagyunk az ingadozásra. Most azonban teljesen más a helyzet. A Ferrari például ennek az ellentettjét mutatja. Bahrein volt számukra az egyik gyenge pont, addig Kínai sokkal jobban feküdt nekik.”

„Ausztráliában és Malajziában például Nico és Fernando végig küzdöttek egymással. Egyelőre nagyon tetszik az, amit látunk a csapattól.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING