BRÉKING

A Force India és a Red Bull is hátrányból indul

Az indiai és az osztrák istálló sem számít könnyű indulásra, de a problémák eltérnek egymástól.

A Force Indiánál egyértelmű volt a csúszás, és az indiaiak Jerezbe még csak el sem utaztak. A második teszten ugyan már ott voltak, de csak a VJM07-tel. A harmadik és egyben utolsó téli teszten 2,5 napot teszteltek az új versenygéppel, mely rögtön képes volt sok kilométert megtenni.

Ez mindenképpen bizakodásra adhat okot a csapat számára, hiszen láthatóan továbbra is a Mercedes motorja a legjobb és legerősebb csomag a rajtrácson. Ez akár 60 lóerős különbséget is jelenthet, melyre minden bizonnyal különösen szüksége is lesz a Force Indiának a szezon első felében.

A csapat elismerte, hogy nem a terveik szerint tudtak haladni a tél folyamán, amiben az anyagi problémák is szerepet játszottak. A VJM08 relatíve kevés adattal rendelkezik a többi istállóhoz képest, de a csapat gőzerővel dolgozik az új fejlesztéseken és a különböző frissítéseken. A Force India elmondása szerint Ausztráliában az elsődleges céljuk az lesz, hogy pontokat szerezzenek, de tudják, ez nem lesz könnyű a hátrányuk, és az erősebb csapatok miatt.

A Red Bull hasonló cipőben jár, de a „bikáknál” a problémák nem az anyagi okokra vezethetőek vissza. A fő gondot továbbra is a Renault jelenti, mely még mindig nem érte el azt a szintet, ami ideális lenne a teljesítmény, a vezethetőség és a megbízhatóság szempontjából.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A franciák azonban sikeresnek könyvelték el a tesztjüket Spanyolországban, és Ausztráliára újabb frissítéseket terveznek bevetni.

A Red Bull elismerte, ugyan messze jobban állnak a megtett kilométereket tekintve, mint tavaly, a lemaradásuk jól látható a Mercedeshez képest, miközben a Ferrari és a Williams is ott lehet elöl. Az osztrákok egyelőre nem tudják, hogy hol állnak pontosan, de benne van a pakliban, hogy pillanatnyilag csak a negyedik erőt képviselik.

Dietrich Mateschitz csapata azonban nem adja fel, és már Melbourne-re tervez bizonyos módosításokat az RB11-re, amik valamelyest csökkenthetik a hátrányukat. Ezek javarészt a kanyarokban lesznek érezhetőek, hiszen az egyenesben a motorerővel a Red Bull önmagában semmit sem tud kezdeni a Mercedesszel szemben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét lehetőséget kap a Williams női pilótája a Forma-1-ben
Következő cikk Alonsóban még benne van a további cím és a McLarentől vonul vissza

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország