BRÉKING

A Force India 9.8 millió dolláros veszteséggel zárta a 2015-ös szezont!

A Force India a 2015-ös szezont is veszteséggel zárta – azonban a csapat pénzügyi helyzete mindenképp javult a korábbi szezonhoz képest.

A csapat nemrég kiadott pénzügyi kimutatásai szerint a 2015-ös évet 9.8 millió dolláros veszteséggel zárták. 2014-ben 21.9 millió dolláros mínuszban voltak.

A javuló tendencia a nagyobb bevételnek is köszönhető: $92.7 milliót regisztráltak a 2014-es $86.4 millió helyett. Ez nagyrészt a több szponzori bevételnek köszönhető, ami Mexikóból érkezett Sergio Perez révén.

A csapat a FOM-tól is többet kapott, hiszen a konstruktőri bajnokság hatodik helyén értek célba 2013-ban és 2014-ben is. A bevételt mindig a következő évben fizetik ki az istállóknak, így az indiai-brit csapat 2015-ös konstruktőri ötödik helye az idei szezon pénzügyi kimutatásaiban jelenik majd meg.

A jelentések azt is megerősítik, hogy a csapat „még mindig bízhat a társvállalat, az Orange India Holdings Sarl és a részvényesek folyamatos támogatásában”. Ráadásul „a menedzsment magabiztosan állítja, hogy az Orange India Holdings Sarl továbbra is elérhetővé teszi a csapat számára a szükséges forrásokat, hogy a vállalat eleget tudjon tenni a fizetési kötelezettségeinek, amik a pénzügyi dokumentumok aláírástól 12 hónap merülnek fel (március 3).”

A csapat tavaly már visszafizette a svájci Edmond de Rothschild banknak az 5.6 millió dolláros hitelét, míg egy másik 681,240 dolláros hitellel a mexikói America Movil banknak tartoztak április végéig. Azt is megtudtuk, hogy a személyzet száma a 2014-es 376 főről tavaly 382 főre emelkedett.

A helyettes csapatfőnök, Bob Fernley szerint a kimutatásokból egyértelműen látszik, hogy jelentős összegek mentek el a csapatra az elmúlt években.

„Az elmúlt hét évben csapatként elég sokat költöttünk a technikai berendezésekre.” – mondta a Motorsport.com-nak – „Emlékezzünk csak vissza, hogy a csapat talán 10 évi befektetés után került Vijay tulajdonába.”

„Míg a befektetések sosem állnak le, most az ütem egy kicsit lelassult, de a programunkat egyensúlyban tartjuk, így a korlátozott büdzsé mellett is versenyképesek maradunk.”

„Tavaly kezdtük ezt a folyamatot, hiszen 2014 végén a Toyota szélcsatornájába mentünk, ennek a technikai előnyeit pedig 2015 során láthattuk. Ez egy nagyon pozitív folyamat, hiszen most már arra koncentrálhatunk, hogy a csapatunk fenntarthatóan működjön kereskedelmi és kiadási szempontból is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 20 év alatt 125 kg-ot "szedett fel magára" - mégis gyorsult!
Következő cikk Vettel a végsőkig küzdeni fog a 2016-os világbajnoki címért!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország