A Force India 2016-ban veszteséget termelt

A Force India F1-es csapata 2016-ban nagyobb bevételt regisztrált, de ennek ellenére nagyobb veszteséggel is zárt, mint az előző évben - állítólag az árfolyamproblémák miatt.

A frissen kiadott 2016-os kimutatások szerint a silverstone-i csapat 77.1 millió fontot zsebelt be, a 2015-ös 64.2 millió fonttal szemben. Azonban a veszteségeik 6.8 millió fontról 11.6 millió fontra nőttek.

A csapat elmondása szerint a veszteség egy 5.7 millió fontos extra kiadásnak köszönhető, amit az árfolyam-ingadozások miatt terheltek rájuk az év folyamán mind az euróban, mint az amerikai dollárban számlázó beszállítóik. Év végére pedig egy komoly összeg gyűlt össze.

A kimutatásból az is kiderült, hogy a csapat 15 millió dollárt kapott a Diageótól, a Johnny Walker tulajdonosaitól, amit még Vijay Mallya alkudott ki a vállalattal.

A Force India pénzügyei úgy tűnik, hogy 2017-re és 2018-ra javulnak, hiszen tavaly a negyedik helyen értek célba a bajnokságban, és az F1-es kifizetések mindig a következő évben érkeznek csak meg. A csapat jelenleg is a negyedik helyet foglalja el a konstruktőrök között. 

Ezen kívül pedig a BWT-vel is egy különleges szponzori megállapodást kötöttek, épp még a 2017-es szezon előtt, amellett, hogy a csapat Esteban Ocon alkalmazásával kedvezőbb feltételeket tudott kialkudni a Mercedessel a motorokra és a váltókra is. 

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Force India
Cikk típusa Motorsport.com hírek