BRÉKING

A folyamatos fejlődés a cél a McLarennél - 2015-ben Magnussen és Vandoorne?

Ron Dennis elmondta, ő döntött úgy, hogy Kevin Magnussen elfoglalhassa az egyik MP4-29-et. Egyelőre nagyon elégedett a versenyzővel, és az is lehet, jövőre újabb fiatal kap lehetőséget.

Hamilton 2007-es debütálása után ismét újoncot alkalmazott a McLaren, és Magnussen remekül kezdett, majd jött pár hiba, melyek leginkább Räikkönent érintették. Dennis az F1.comnak elmondta, ő döntött a dán alkalmazása mellett, de nem ápolnak olyan szoros kapcsolatot, mint anno Hamiltonnal.

"Érintett vagyok a kezdeti döntésekben, amiket karrierjük elején hozunk meg - de annyira már nem vagyok érintett, hogy jelen legyek akkor is, amikor elkezdenek beérni"- felelte. "Kivétel volt Lewis és Nyck De Vries: mindkettőt én menedzseltem már nagyon fiatal koruktól kezdve. Kevin esetében a legutóbbi kategóriára koncentráltam - a Formula Renault 3.5-re. De én döntöttem úgy, hogy vegyük fel Kevint. Csak azért volt lehetséges az alkalmazása, mert én döntöttem így - hogy pontosak legyünk. Így döntöttem, mert azt éreztem, látnunk kell, eleget tud-e tenni a mérnökeink elvárásainak, és eddig remek munkát végzett. Stoffel Vandoorne is remek munkát végzett Bahreinben múlt héten, így szerintem hajtani fogja a vágy a szezon végére."

Lehetséges, hogy jövőre már két fiatallal neveznek be a bajnokságba? "Minden lehetséges, de Jenson remek munkát végez. Gyors és elkötelezett, így semmilyen szempontból sincs okunk arra, hogy ne maradjunk Jensonnal. De még mindig előttünk van az egész szezon..."

Tavaly az ötödik helyen zárták a bajnokságot, így idén értelemszerűen előrébb akarnak végezni. "Úgy gondolom, a szezon későbbi részében futamokat nyerhetünk. Folyamatos fejlődést akarok látni, mert úgy kell zárnunk a szezont, hogy nyerünk. Ennek kell lennie a célnak. Ma nem tudunk nyerni. Tény, hogy az F1 kevésbé ciklikus sport. Hozzászoktunk, hogy elég egyértelműen zárul a téli szezon - most ez folytatódik. Tehát, ha nem lesz meg a szabályváltozás luxusa, akkor olyan gyorsan versenyképesnek kell lennünk idén, amennyire csak lehet - és azok leszünk!"

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Késnek a Lotus fejlesztései: Grosjean és a csapat is próbál optimista maradni
Következő cikk Lauda: Most, hogy a Mercedes nyer, mindenki óbégat és k*rválkodik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország