„A fiatalok nem feltétlenül akarnak kétórás versenyeket nézni!”

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn arról nyilatkozott, hogy a sprintkvalifikációs formátum megteremtése mögött többek között az áll, hogy a fiatalok nem feltétlenül akarnak kétórás versenyeket nézni.

„A fiatalok nem feltétlenül akarnak kétórás versenyeket nézni!”

Mint ismert, idén három helyszínen fogják tesztelni a sprintkvalifikációt, amelyből az első helyszín Silverstone lesz. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn pedig azt nyilatkozta, hogy többek között azért akarják kipróbálni ezt a formátumot, mert szerinte a fiatalok egyszerűen nem akarnak kétórás versenyeket nézni.

Brawn erről a The Muscle Help Foundationnek adott interjújában beszélt, a formátum mögötti cél pedig az volt, hogy meglévő, hűséges rajongók mellett új csoportokat is el tudjanak érni.

„Évek óta dolgozunk a sprintkvalifikációs formátumon, és sikerült elérnünk, hogy néhány versenyhétvége részét képezze. A már jól ismert időmérő edzés a sprintkvalifikáció rajtsorrendjét fogja meghatározni – előbbi pénteken, utóbbi szombaton lesz. A sprintkvalifikáció pedig a vasárnapi futam rajtsorrendjét határozza meg.”

Még több hír:

„Emellett a sprintkvalifikáció első, második és harmadik helyezettje pontokkal is gazdagodik. Ki akartuk próbálni ezt a formátumot, hiszen minden változik. A fiatalok nem feltétlenül akarnak egy kétórás versenyt nézni vasárnap délután, tehát lehet, hogy egy rövidebb versenyformátum vonzóbb lesz számukra.”

„De nem akarjuk elbizonytalanítani a hűséges rajongóinkat sem, akik ténylegesen a sportágunk magját alkotják. Hogy sikerül-e ezzel megtalálnunk a megfelelő kombinációt? Éppen ezt teszteljük idén.”

„Szóval idén megnézzük a három sprintkvalifikációt, számot vetünk, aztán eldöntjük, hogy hogyan kellene folytatnunk a jövőben” – magyarázta Brawn.

Jos Verstappen: Max miatt tűnik ilyen erősnek a Red Bull…

megosztás
hozzászólás
Massa szerint muszáj figyelembe venni, hogy ki Bottas csapattársa
Előző cikk

Massa szerint muszáj figyelembe venni, hogy ki Bottas csapattársa

Következő cikk

Így módosul a silverstone-i menetrend a sprintkvalifikáció miatt

Így módosul a silverstone-i menetrend a sprintkvalifikáció miatt
Hozzászólások betöltése