A Ferrarival ellentétben a McLaren még nem akar visszatérni Le Mans-ba

A McLaren ügyvezetője, Zak Brown egyelőre kizárta annak a lehetőségét, hogy a márka visszatérjen a sportautózáshoz, mivel úgy érzik, hogy még vannak befejezetlen ügyeik a Forma–1-ben és az IndyCarban is.

A Ferrarival ellentétben a McLaren még nem akar visszatérni Le Mans-ba

A wokingi istálló újjáépítési folyamatának része volt az is, hogy elkezdtek több kategória iránt is érdeklődni az F1 mellett, ezért csöndben olyan hangok röppentek fel, hogy talán a WEC-ben és Le Mans-ban is tiszteletét teszi majd a McLaren a közeli jövőben.

Brown viszont tisztában van azzal, hogy még rengeteg munkájuk van a két együléses szériában is, ha ismét a bajnoki címért akarnak harcolni, hiába léptek már előre így is sokat az ő vezetése alatt. „Folyamatosan nézegetjük a motorsport más formáit is. 2023-ban viszont biztosan nem megyünk sportautózni. Még vizsgálat alatt áll a dolog.”

„Még mindig nem tartunk ott az F1-ben, ahol szeretnénk. Nagyjából félúton járunk. Erre akarunk továbbra is koncentrálni. Az IndyCarban sem értük még el azt a szintet, hogy bajnoki címet tudjunk nyerni, szóval ez is fontos szempont.”

Még több F1 hír:

„A lényeg, hogy figyeljük a többi kategóriát is, de ha el akarunk menni Le Mans-ba, akkor az biztosan nem 2023-ban fog megtörténni” – tette egyértelművé az amerikai. Ugyan az ottani szereplésük még nem feltétlenül mondható nagyon sikeresnek, Brown azért látja már a pozitívumokat kereskedelmi szempontból.

„Az IndyCar esetében már látjuk a pozitív hozadékát a versenycsapatra nézve. Észak-Amerika igazán fontos a McLarennek, mivel a legtöbb partnerünk onnan származik. Az ottani szereplés pedig lehetővé teszi, hogy felvirágoztassuk a piacot.”

„Látni lehet a szponzorokat, mint a BAT, a Mission vagy a Darktrace, akik a Forma–1-es csapat után az IndyCarban is csatlakoznak hozzánk. Eközben pedig az Arrow is bővíti tevékenységét, ők a legfőbb partnereink Amerikában, de csatlakoztak hozzánk az F1-ben is, mert el akarják érni a világnak ezen részét. Kereskedelmileg jól alakulnak a dolgok.”

Mihez kezd Russell, ha a Mercedes nem igazolja őt le a jövő évre?

megosztás
hozzászólás
Schumacher: Baku szinte mindig kínál esélyt
Előző cikk

Schumacher: Baku szinte mindig kínál esélyt

Következő cikk

Hill: Hamilton viselkedése kínos volt

Hill: Hamilton viselkedése kínos volt
Hozzászólások betöltése