Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

A ferrarisok felemásan nyilatkoztak, szerintük van még mit behozniuk

Miközben Charles Leclerc annak örült, hogy ő és a Ferrari „tiszta” első napot teljesített Abu Dhabiban, a monacói mégis úgy hiszi, előre kell még lépniük az éjszaka folyamán, ha vasárnap harcba akarnak szállni a győzelemért.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Leclerc összességében a harmadik leggyorsabb időeredménnyel zárta a pénteki napot, és egy tizeddel maradt el George Russelltől, valamint további hárommal Max Verstappentől. Csapattársa, Carlos Sainz eközben hatodik lett.

Az olasz csapatnak két célja lehet ezen a hétvégén: meg kell tartaniuk a második helyet a konstruktőri bajnokságban a Mercedes ellen, illetve Leclerc-nek le kell győznie Sergio Perezt az egyéni tabella második pozíciójáért.

Ennek eléréséhez azonban javulniuk kell még a hosszú etapokon mutatott tempóban. „Ez legalább most egy tiszta péntek volt, amire régen volt már példa az esetünkben. Ettől függetlenül viszont hiányzott valamennyi tempó, főleg versenytávon.”

Még több F1 hír:

„Az időmérős köreink ezzel szemben rendben voltak, de ez nem meglepetés, hiszen ez volt a helyzet az utóbbi futamokon is. Egyszerűen most csak meg kell próbálnunk találni némi teljesítményt a versenyre. Egyértelműen erre kell koncentrálnunk. Hogy ez sikerülni fog-e, azt nem tudom.”

Amikor rákérdeztek nála, hogy lát-e valódi esélyt a pole-ra, Leclerc így felelt: „Max legutolsó köre igen erős volt, de ő több lágy szettet használt, szóval nehéz összehasonlítani. A pálya sokat javul ezen körülmények között, főleg amikor elkezd sötétedni. De meg kell várnunk a holnapot; az időmérő szerintem szorosabb lehet, mint a verseny.”

Sainz eközben beismerte, hogy hátrányban érzi magát amiatt, hogy ki kellett hagynia az első gyakorlást, mivel autóját Robert Svarcman terelgette. „Zsúfolt nap volt, főleg az FP2. Az FP1 során nyilván csak a garázsban voltam. Amikor azonban beültem a volánhoz, sok munkánk volt, hogy az autót a megfelelő tartományba hozzuk, miközben nekem is hozzá kellett szoknom a pályához és a tapadási viszonyokhoz.”

 

„Összességében sikerült visszanyernünk valamennyi időt, de még így is bőven van mit behozni az FP3-on és az időmérőn. A hétvége ezen pontján még kicsit le vagyok maradva, de az időmérőre már rendben kell lennie.”

Hogy mindez mire lehet elég az év utolsó hétvégéjén, arra Sainz még nem tudott pontos választ adni, de reméli, hogy harcolhatnak majd a másik két élcsapattal. „Nekünk is ott kell majd lennünk, de a Red Bull látszólag ismét formába került, így vélhetően őket kell majd legyőzni.”

„Max különösen gyors volt egy körön és hosszabb etapokon is, minden körülmények között, szóval ezért gondolom, hogy nehéz lesz őket legyűrni, de érzésem szerint ott leszünk mi is a Mercedesekkel együtt, szóval nem lesz gond.”

Russell jól hírrel szolgált a pénteki edzésnap után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: a Red Bull gyorsabb, de a Mercedes „közel van”
Következő cikk Az FIA elnöke elfogadja a kritikákat a tavalyi szezonzáró vizsgálatával kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország