A Ferrarira az „utolsó pillanatban” került fel a zöld szín

A Ferrari versenyzői, Charles Leclerc és Carlos Sainz felfedték, hogy a zöld Mission Winnow-logó lényegében csak az utolsó pillanatban került fel az idei autójukra, az SF21-re.

Ferrari SF21 detail

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari utolsó csapatként ugyan, de megmutatta végre az idei autóját és annak kinézetét. A technikai oldalon bőven akad változás, hiszen új motorral, új orrkúppal, első szárnnyal és hátsó résszel álltak elő a maranellóiak.

Vannak azonban jól látható kozmetikai változások is, elsősorban a burgundi vörös az autó hátsó felén és a hátsó szárnyon, amely aztán a hagyományosabb pirosba megy át, ahogy haladunk az első szárny felé.

A burgundinak egyébként is történelmi jelentősége van a Ferrari számára, hiszen a korai napjaikat idézi ez a szín, de tavaly már láthattuk ezt Mugellóban, amikor a teljes autó felvette ezt az árnyalatot.

Még több F1 hír:

Ennél azonban minden bizonnyal még jobban megfogja a szemet a motorborításon látható zöld Mission Winnow-logó, amely eléggé elüt a kocsi többi részétől. Ez talán nem is véletlen, hiszen a csapat által nemrég közzétett videóban, amelyben a két pilótájuk reagál az autó leleplezésére, ők maguk is elmondták, hogy késői döntés volt a zöld szín.

„Nem számítottunk a zöldre. Nagyjából egy hete történt a változás, többé-kevésbé” – mondta az istálló új igazolása, Carlos Sainz. Leclerc még hozzátette: „Utolsó pillanatos változtatás volt. Meg kell mondjam, hogy kezdek hozzászokni, hogy az autón látom.”

Érdekesség lehet még, hogy az egyik fő partnerük, a Shell például a zöld logók nélkül tette közzé az SF21-et a weboldalán, ami szintén arra utalhat, hogy késői döntés lehetett ez a módosítás.

 

Ami az általános megjelenést illeti, a monacói versenyzőnek bejön az SF21, amely érzése szerint kicsivel sötétebb tónusú, mint a tavalyi modell, ráadásul hátul ugye megjelenik a burgundi vörös is.

Egyébként már a holnapi nap folyamán pályára fog gurulni a Ferrari új masinája, hiszen egy filmes nap keretében járatják majd be azt Bahreinben. A korlátozások miatt azonban csak nagyjából 10 kör fog jutni mindkét pilótának.

Péntektől viszont már szabadabban lehet majd körözni, hiszen kezdetét veszi a teszt, a vörösöknek pedig lesz mit kipróbálniuk, hiszen számos újítás került fel az idei versenygépükre, amelytől azt remélik, hogy ismét közelebb viheti majd őket az élmezőnyhöz.

Button már munkába is állt a Williamsnél: sokat várnak tőle

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az internet kegyetlenül lesújtott a Ferrarira
Következő cikk A Mercedes motorguruja visszautasította a Red Bullt – sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország