A Ferrarinál rég nem láttak olyat, mint amit Leclerc csinál

Egyre több a dicséret Charles Leclerc részére, aki nagyon nagy magasságokba emelkedhet a Ferrarinál, amihez egy igen versenyképes autóra is szüksége lenne, mely jelenleg nincs meg, bár azt SF90 is fejlődik.

Race winner Charles Leclerc, Ferrari in parc ferme

Fotót készítette: Alessio Morgese / Luca Rossini

Charles Leclerc sokat nem várt azzal, hogy berobbanjon a Ferrarinál és gyakorlatilag azonnal jó teljesítményt kezdett el nyújtani, ami valahol várható is volt, hiszen egy igen erős első szezont ment az F1-ben az Alfa Romeóval, majd jöhetett a nagy lehetőség, amit a pletykák szerint az időközben elhunyt Sergio Marchionne adott meg neki, aki a márka elnöke volt.

Még több F1 hír:

Az ifjú monacói az év első felében kissé küszködött az időmérő edzéseken, de időközben már ebben a statisztikában is jobban áll, mint a négyszeres világbajnok csapattársa, aki több mint 1 éve nem nyert futamot, addig Leclerc már két alkalommal is, legutóbb épp Monzában, ahol egy majdnem 10 esztendős „átoknak” vetett véget, hiszen ezelőtt Fernando Alonso nyert a Ferrarival Monzában, még 2010-ben.

A Ferrarinál csak keresik a szavakat Leclerc teljesítményére, és mindenki nagyon nagy jövőt jósol neki. Nico Rosberg egyenesen addig ment, hogy szerinte már Leclerc az „egyes” pilóta Maranellóban, de figyelmeztette azokat, akik leírják Vettelt, mert a német még visszakapaszkodhat. A vasárnap azonban ismét a fiatal pilóta győzelméről szólt, 150 ezer ember előtt.

„Charles a Ferrari Akadémia része volt, velünk nőtt fel és most a csapat versenyzője. Olyan dolgokat csinál, amiket rég nem láthattunk, ami Sebastian debütálására emlékeztet, amikor a futamokat erőből és erőből hozta le.” - nyilatkozta a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies a Rai Radio 1 kérdésére.

 

„Azzal, hogy úgy döntöttek, beülhet a Ferrariba, sok elvárást is kapott, de rendszeresen túllépi ezeket: a teljesítménye meghaladja az elvárásainkat. A megfelelő környezetben van a fejlődéshez, majd amikor leveszi a sisakját, ő a legbékésebb és legudvariasabb ember, akit találhatsz. Olyan légkörben van, ahol nagyon nyugodtan dolgozunk és meggyőződésünk, hogy ez így is marad.”

„Folyamatosan fejlődni fog, ami a sebességére és a csatákra is igaz lesz. Emellett nagyon jó a kapcsolat a csapattársak között. Charles pedig tudja, hogy egy bajnok van mellette a csapatnál. Seb szerencsétlen volt, de ez sem változtatta meg abban, hogy csodálatosan végezze a munkáját, amit ketten csinálnak.”


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fisichella Leclercre és Verstappenre tenné a voksát
Következő cikk „Leclerc nyugdíjba küldi Vettelt, a Ferrarinak új istene van, jön a Leclerc-korszak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország