A Ferrarinál nem mindenki akarta, hogy Fernando Alonso távozzon...

A Ferrarinál nem mindenki akarta, hogy Fernando Alonso távozzon...

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison a La Repubblica előtt ismerte be, hogy Ő megpróbálta meggyőzni Fernando Alonsot, hogy maradjon a Ferrarinál.

„Nem. Nem sikerült.” – mondta a brit – „Elmagyaráztam neki, hogy a dolgok változni fognak, és hogy az új autó jó lesz, a lemaradásunk csökkenni fog, és hogy annak van értelme, ha velünk marad. De addigra már túlságosan is kiábrándult. Én voltam a tizedik személy, aki ezt mondta neki – évek óta ezt hallgatta, de többé már nem tudott hinni benne.”

Alonso azonban azt állítja, hogy most sokkal boldogabb a McLarennél. „Ha azt nézzük, hogy négy másodperccel voltunk lemaradva Ausztráliában, most pedig a Q3-ért küzdünk, akkor ezt kisebb csodaként is értékelhetjük. Hatalmas potenciál van bennünk, és lassan megtaláljuk a kulcsokat a lezárt lakatokhoz.”

Ráadásul a csapattársa, Jenson Button megerősítette, hogy a Honda 2015-ben még egyetlen zsetonhoz sem nyúlt, ami azt jelenti, hogy az erőforrást jelenleg más módon fejlesztik. A paddockban az a hír járja, hogy Alonso „sötét, és szeszélyes”, de ezzel Button nem ért egyet. A 2009-es bajnok nagyon élvezi a munkát spanyol csapattársával.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING