BRÉKING

A Ferrarinál mindenki marad a helyén - egyelőre nem hullanak fejek a gyengébb versenyek miatt

Nem valószínű, hogy James Allison, a Ferrari technikai igazgatója távozni kényszerül Maranelloból a Ferrari jelenlegi kisebb „válsága” miatt.

A 2015-ös szezonban a Ferrari a második legerősebb csapattá nőtte ki magát a Mercedes mögött. Ez a bajnoki összetett állásán is tükröződik. Az elmúlt három versenyen azonban a Williams 75 pontos lemaradását 60-ra csökkentette a vörösök mögött. James Allison szerződése kevesebb, mint egy év múlva jár le, egyelőre azonban a hosszabbításra nem került sor. A Gazzetta dello Sport információi szerint azért mert ez még nem olyan egyértelmű. Allison ezt máshogy látja.

„Először is van szerződésem, ami több évre a céghez köt, másodszor pedig azért tértem vissza, hogy ismét nyerjünk.” – mondta a brit az Autosprintnek. A 47 éves szakember 2000 és 2004 között a Ferrari mérnökeként tevékenykedett – Ő is része volt Michael Schumacher sikereinek.

A vörösöknél gyorsan változnak a dolgok – ezt Allison is tudja, de szerinte a csapat jól kezelni a siker nyomását: „Ezt a nyomást én mindig pozitívnak láttam, mert ez kényszerít rá, hogy nyerj.” Allison szerint a két jó versenyzőjükkel, az autóval és a büdzsével a Scuderia igazából sikerre van ítélve: „Ha ez nem jön össze, akkor az mindannyiunk számára csalódás lesz.”

A csalódást egyelőre mind elfelejthetjük, ugyanis a Ferrari a téli tesztek alatti formájához képest sokkal jobban áll. Montreal óta azonban a vörösök lemaradása nőtt a Mercedeshez képest, mivel a frissítések – különösen azok, amik az erőforrást érintik – nem jöttek be, így az ezüstnyilak lépéselőnybe kerültek.

//

Természetesen Budapest a Toro Rosso fiataljainak is bejön! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 21, 2015

Egyelőre nem valószínű, hogy a Scuderiánál ismét fejek hulljanak a gyenge teljesítmény miatt. James Allison legalábbis úgy tűnik, hogy maradhat. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene megerősítette, hogy a szakember hasonlóan fontos szerepet tölt be a csapatban, mint Sebastian Vettel.

Allison beszélt a kisebb „válságról” is, ami miatt szerinte nem szabad csüggedni. „Ha fogadnom kéne, hogy mi történik a szezon második felében, akkor úgy gondolom, hogy arra tennék, hogy csökkentjük a lemaradásunkat a Mercedeshez képest, és a Williams előtt maradunk. A vállalatnál senki sem elégedett, amíg nem nyerünk, és azt mondhatom, hogy a csapat a kiindulási pont óta fejlődött, de még nem vagyunk a legjobbak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz és Verstappen szerint Budapest az egyik legszebb város, ahova ellátogat a Forma-1!
Következő cikk ÉLŐ F1-es MŰSOR: Bianchi előtt tiszteleg a világ, jön a Magyar Nagydíj!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország