A Ferrarinál és a Haasnál is gond volt a kipufogóval csütörtökön

megosztás
hozzászólás
A Ferrarinál és a Haasnál is gond volt a kipufogóval csütörtökön
Szerző:
Fordította: Dénes Gergely
2019. febr. 28. 19:25

Az eset talán nem véletlen, ugyanis egyforma elrendezést használ a Ferrari és a Haas, míg az Alfa Romeo Racing maradt a korábbi kivitelnél. Günther Steiner elmondta, semmit sem könnyű cserélni ezeken a gépeken.

Leclercnek a pályán kellett leparkolnia a kocsit a nap végén, míg Grosjean esetében csúszott a program a szerelés miatt. A Ferrari megerősítette, „kis hiba” miatt váltott ki piros zászlót az SF90; míg az olasz alakulat és a Haas az új elrendezésű kipufogót használja, az Alfa kitartott a három véggel operáló felállás mellett.

Steiner elmondta, „délután a kipufogócsonknál” akadt probléma a VF-19-en, „gázszivárgás” keletkezett, le kellett cserélniük a rendszert. „Semmit sem könnyű kicserélni ezeken az autókon, le kellett vennünk a váltót, a turbófeltöltőt, és le kellett venni a kipufogócsonkot”- magyarázta a csapatvezető.

Grosjean esetében ezen kívül még a brake-by-wire is gondot okozott, a programozás kavart be a menetrendbe.

„Mindegyik hiba más volt, azonosították őket – szóval nem nagyon aggódok”- mondta a francia. „Persze, szeretnénk a pályán lenni és körözni, szeretnénk, hogy ne legyenek gondjaink, de néha megesik, és bizonyos problémákat sokáig tart megoldani. Ugyanakkor az autó jó, jó érzésekkel tölt el, ez a legfontosabb”- tette hozzá.

A Ferrari-motorral hajtott autók 1489 kört tettek meg az első teszthéten, de kevésbé produktívra sikerült a második teszthét, köszönhetően a különböző nehézségeknek. A gyári csapat csak nyolcadik a listán a megtett körök tekintetében – 289 kör -, míg a Mercedes 448-at abszolvált. A Ferrari ügyfelei, a Haas és az Alfa Romeo is a rangsor második felében tanyáznak, ha a megtett táv a mérvadó.

Leclerc 138 kör pakolt az SF90-be, mielőtt megállt volna alatta a technika – akkor már csak 20 perc volt hátra a napból.

Következő cikk
Videón Gasly mai becsapódása a Red Bull-Hondával Barcelonából

Előző cikk

Videón Gasly mai becsapódása a Red Bull-Hondával Barcelonából

Következő cikk

A Mercedes előre tudott lépni a gumik terén, holnap az egykörös tempóra fókuszálnak

A Mercedes előre tudott lépni a gumik terén, holnap az egykörös tempóra fókuszálnak
Be first to get
breaking news