BRÉKING

A Ferrarinál dolgozni egy életérzés, és közben nagy kihívás is: ezt nem csak a csapatfőnök, de Vettel és Räikkönen is tudja!

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke túl van az első szezonján a Scuderiánál. Az olasz szakember az olasz La Gazzetta dello Sportnak mesélt kicsit erről a kalandos évről, és azt is elmondta, hogy jövőre csak a Forma-1-es bajnoki cím lehet a cél!

Először is meséld el nekünk, hogy lettél a Ferrari csapatfőnöke!

„Minden három héttel a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj előtt történt, a Brazil Nagydíj előtt. Egy októberi szombat este volt. Kaptam egy üzenetet Sergio Marchionnétól, hogy nem tudnánk-e találkozni. Vasárnap összefutottunk, miután a Juventus játszott Turinban. Pár órán át beszélgettünk, és megkérdezett, hogy nem dolgoznék-e a Ferrarival. Azonnal igent mondtam – pedig még nem is beszéltünk a szerződésről vagy a pénzről!”

Milyen volt az első napod az irodában?

„Decemberben volt, bár csak januárban kezdtem. Már ismertem a Ferrarit, a marlboros szponzori szálak révén. De ahogy megláttam az asztalom, elragadtak az érzelmek. Büszke voltam, és közben féltem is.”

Pár embert ki kellett rúgnod, ami sosem könnyű.

„Senkit sem rúgtam ki, de sok szerződést nem is hosszabbítottam meg. Ez a Philip Morrisnál is hasonló volt. Ha egy vállalat része vagy, és bizonyos célokat nem érsz el, akkor meg kell oldani a problémákat.”

Mi volt a szezon legnagyobb kihívása a számodra?

„Megérteni, hogy mit jelent a Ferrarinál dolgozni. Amikor megérkezel, akkor az a vágyad, hogy számos dolgon változtass. Aztán az emberek szólnak Neked, hogy túl sokat változtatsz, és kicsit alázatosabbnak kell lenned – velem is ez történt, hiszen itt sok hagyomány van.”

Hány éves a szerződésed a Ferrarival?

„Négy. Még három van hátra, ha nem küldenek el hamarabb…”

Utána mik a terveid?

„Megállok, és másik pozíció után nézek. Több év munka után újra élni szeretnék, hiszen sok áldozatot hoztam a társadalmi életemben. Stresszes helyzetekben voltam, ahol még arra sem voltam képes, hogy éjszakánként beszéljek a feleségemmel.”

Voltak stresszes helyzeteid Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel?

„Az elején volt néhány beszélgetésem Sebastiannal. Meg akart változtatni dolgokat. Megkértem, hogy nézzen szét az összes részlegen, és ettől a ponttól kezdve Ő lett az egyik legnagyobb rajongónk. Amikor Räikkönennel beszéltem a hibáiról, akkor nem válaszolt, de elmondhatom, hogy belül sokat emésztette magát, mert mindent jól akart csinálni. 2015-ben vétett pár hibát, ahol mellette álltunk, így most muszáj behúznia a bajnoki negyedik helyet.”

Jövőre megnyeritek a bajnoki címet?

„Nem az a célunk, hogy a Mercedes mögött maradjunk, de előttük végezni… az már egy másik történet. Ha nyerni tudunk, akkor nagyszerű ünneplés lesz!”

Végül Arrivabene beszélt a mai hibáról is, amit Vettellel vétettek Abu Dhabiban. Szokásához híven semmit sem tagadott a kamerák előtt.

„Egy hatalmas hibát követtünk el, így Seb már az időmérő első szakaszában kiesett. Kimi nagyszerű munkát végzett, és a harmadik helyre jött fel. A versenyen csak a lehető legjobbat kell nyújtanunk, hogy dicsőségesen zárjuk a szezont.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren elnöke, Ron Dennis vétózta meg a Red Bull-Hondát! Elmondta, hogy pontosan miért is...
Következő cikk Videón Rosberg újabb rajtelsőségét érő köre: durván keni a Mercedesnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország