A Ferrarinál Binotto távolléte ellenére is sima hétvégére számítanak

A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies szerint a gárda gyorsan hozzászokik majd a csapatfőnök, Mattia Binotto hiányához a hétvégi Török Nagydíjon.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Mattia Binotto úgy döntött, nem utazik el az Isztambul Parkban tartott versenyre – ez lesz az első futam, amit kihagy azóta, hogy 2019 elején a Ferrari csapatfőnöke lett. Nem példa nélküli az eset, Toto Wolff például tavaly a Brazil Nagydíjat hagyta ki, azelőtt 2014 óta mindenhol ott volt.

Binotto a dolgot azzal magyarázta, hogy „meg kell találni az egyensúlyt a pályán és a gyárban előttünk álló feladatok között, elvégre a gyárban fejlesztik az autót.” Távollétében a sportigazgató, Laurent Mekies felügyeli a Ferrari működését.

Még több F1 hír:

„Mattia mindig is innovatívan állt a pozíciójához, próbál a megszokottól eltérően gondolkodni. Olyan munkamódszert talált ki, amivel rugalmasan tudja a csapat prioritásait kezelni, a lehető legrugalmasabb módon.”

„Már akkor is így dolgozott, amikor technikai igazgató volt és most a csapatfőnöki helyre is átvette. Először furcsa lehet, hogy nincs ott az eligazításon, vagy a bokszutca falán, de a jelenlegi technológiának hála a hangja hallatszódni fog itt is, mindenki számára tisztán.”

 

A Ferrarinak zűrös éve volt, jelenleg csak hatodikok a konstruktőrök között, de az utóbbi pár futamon felfelé ível a teljesítményük, köszönhetően az SF1000-re hozott fejlesztéseknek. Mekies: „A pálya jellemzőit elnézve nem lesz könnyű hétvégénk.”

„Mindenesetre az első három pilóta mögött továbbra is nagyon szoros a verseny és a legkisebb dolog is sokat jelenthet abból a szempontból, hogy valaki a második sorba kerül, vagy kiesik a Q2-ből. A cél az, hogy a mostanság látott fejlődést tartsuk, és ha lehet, csökkentsük hátrányunkat a világbajnokságban előttünk állókkal szemben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Massa: Meglepő, hogy Hamilton ekkora számokat tudott elérni!
Következő cikk Új tartalékversenyző érkezik a Red Bullhoz és az AlphaTaurihoz a Török Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország