BRÉKING

A Ferrarinál beakadt a lemez: évek óta az időmérő okoz gondot

A Scuderia ismét kénytelen volt lenyelni a keserű pirulát, miszerint a szombati teljesítmény fosztotta meg őket a győzelem lehetőségétől. Ha Fernando Alonso bejut az első rajtsorba, akkor más történet lett volna a Kanadai Nagydíj.

Alonso a 6. helyről jött fel a másodikra, mindezt úgy, hogy a futam elején meglehetősen álmosan körözgetett. Majd megtáltosodott, szabad lett előtte az út, és Hamiltont megelőzve lett a második. Mindez egyértelmű üzenetet jelent Maranellónak – foglalta össze a csapatfőnök.

„Láttuk, hogy a teljesítmény nagyon-nagyon jó a versenyen, és természetesen Sebastian egy fantasztikus versenyt ment. Elhúzott az élen és képes volt onnan diktálni a tempót; a megfelelő helyeken puszilta meg a falakat és elhúzott”- foglalta össze Domenicali a Sky Sportsnak.

„Ha olyan erős időmérőt teljesítesz, akkor belekerülhetsz ebbe a helyzetbe. A mi esetünkben nem ez volt a helyzet, mivel beragadtunk valamivel hátrébb, és onnan nem tudsz támadni – a második hely volt, amit elérhettünk.” Ezek szerint egy első rajtsort eredményező időmérő sokat jelentett volna. „Így gondolom. Akkor teljesen más lett volna a kép. A legnagyobb különbséget az jelentette, hogy mindenki úgy gondolta, a szuperlágy lesz a tuti a versenyen, de talán a magasabb hőmérsékletnek is betudható, hogy fordítva volt. Különösen Felipe esetében kellett volna feltenni a közepes keveréket a második szett szuperlágy helyett”- ismerte el utólagos bölcsességgel.

„Ez egy olyan folyamat, amit meg kell tanulni. Minden annyira ki van hegyezve, hogy pár Celsius jelenti a különbséget, de hiszem: ha Alonso az első sorban lett volna Vettel mellett, akkor egy nagyon más történettel állunk szemben.”

Vettel nagyon kiegyensúlyozottan szerepel mostanában, és jelenleg 36 ponttal vezeti a bajnokságot. Vajon a Ferrari be tudja fogni lépésről-lépésre, vagy arra van szükség, hogy a német is hibázzon, esetleg gondjai akadjanak?

„Az biztos: ha megtörténik, nem fogok sírni, de mivel sportember vagyok, senkinek sem kívánom, hogy problémái legyenek. Nagyon kiegyensúlyozott volt eddig, de idén nagyon gyorsan változhatnak a dolgok – ha lesz egy nehéz versenye, akkor a helyzet ismét megváltozhat. Tavaly 50 pontos előnyünk volt a nyári szünet alatt, és elbuktuk a címet, habár nem minden múlt rajtunk. Csak befelé fordulhatunk, és biztos, hogy fejlődnünk kell”- jelentette ki a szakember.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali: Még Alonso számára is nagyon nehéz hátulról futamot nyerni
Következő cikk Megvan a jó beállítás az RB9-hez, de a Red Bull óvatos marad

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország