Kommentár

A Ferrarinak minden pénzt meg kell adnia Hamiltonnak

Ha a helyzet nem változik a következő egy-két évben, 2021-re a Ferrarinak mindenképpen el kell hoznia Lewis Hamiltont.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on a scooter

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1-ben nagyon nagyban mennek a dolgok. Elképzelni sem tudjuk, hogy mennyire nagyban… És természetesen a sorozatban a politika is erősen szerepet játszik, akárcsak a korábbi évtizedekben. Igaz, ez minden sportban jelen van, és minél nagyobb egy széria, a politika annál inkább érezteti a hatását.

A Ferrari messze a legzártabb világot jelenti a mezőnyben. Ha valami lenyűgöz Maranellót illetően, az a vállalat szerkezeti felépítése, kezdve azzal, hogy miképpen kezelik a sajtót. Mióta az F1 „másik oldalán” dolgozok, és nem szurkolok, másképpen tekintek a száguldó cirkuszra. Számomra ez messze érdekesebb tud lenni, mint egy „egyszerű verseny”, amire nyilván szintén nagy szükség van.

 

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Sokan azt gondolhatják, hogy nagyon sokat tudnak a Forma-1-ből. Valójában egy kis százalékát látjuk a valóságnak, és azoknak a dolgoknak, amik igazán számítanak. Időről időre kapunk pár információmorzsát erről, amik képesek rávilágítani arra, hogy az F1 még mindig hatalmas és rendkívül masszív.

Ezen dolgok miatt is nagyon nehéz megítélni egy-egy csapat működését és a mögötte álló eredményeket. Nyilván kívülről csak annyit látunk, hogy egy autó gyors vagy sem. Ugyanakkor ez normális is, mivel csak keveseknek adatik meg az, hogy ott legyen a tűz közelében, és ne feledjük, 10 csapatról van szó, 10 különböző érdekről, szerkezetről, politikáról és így tovább…

Az erősen kirajzolódott számomra, hogy a Ferrarinak Alonso óta nincs igazi vezére. A spanyol világbajnok azonban nem volt egy tökéletes vezér. Hadvezérnek tökéletes volt, de az uralkodásban voltak hiányosságai, ami kihatott az egész szerkezetre. Ezt alapul véve Schumacher volt a legutóbbi személy, aki hadvezérnek és uralkodónak is tökéletes volt. Igaz, azóta a hadsereg is kicserélődött: távozó tábornokok, tanácsadók…

Michael Schumacher, Ferrari

Michael Schumacher, Ferrari

Fotó készítője: LAT Images

Az „új” Ferrari azonban már kellőképpen erős ahhoz, hogy feladja a leckét a Mercedesnek. Sok évnek kellett eltelnie ehhez, de a 2018-as szezonban technikailag az idény legnagyobb részében az SF71H jelentette a legnagyobb csomagot. Vettel ezzel egy olyan autót kapott, ami Alonsónak egyetlen egy évében sem adatott meg az olaszokkal. Ennek ellenére a német gyakorlatilag annyi hibát vetett és vét továbbra is, mint Hamilton a pályafutása során összesen.

Ez persze költői túlzás, de a hibák száma drasztikusnak mondható egy olyan versenyző esetében, aki köré a Ferrari épül, aki a csapat vezetésére hivatott, és aki mögött négy világbajnoki cím és több mint 210 verseny szerepel.

Nagyon nagy csalódás, amit idén Vettel részéről látok és tapasztalatok. Egyelőre nehéz eldönteni, hogy a nyomás roppantotta össze vagy valami más van a háttérben. Az azonban végérvényesen kiderült, hogy Hamilton más szint, más kvalitásokkal. Kicsit olyan ez, mint a futballban Ronaldo és Messi tehetsége. Az egyik oldalon ott van a munkamániás portugál, aki mindenkinél többet edz és gyakorol, míg az argentin zseni a puszta tehetségével képes varázsolni.

 

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Pontosan ezt látom Hamiltonban is, aki az F1 mellett már nagyon régóta két karriert is épít: zenei és divat. A domináns Mercedes mellett ezt meg is tehette, leszámítva 2016-ot, amikor Rosberg ráébresztette arra, hogy adott esetben, ha nem teljes mértékben koncentrál az F1-re, akkor egy nála gyengébb versenyző is legyőzheti. Nico talán a legintelligensebb versenyzője volt a rajtrácsnak, és pontosan tudta, hogy ebben lehet az ő esélye, és csak várt a megfelelő pillanatra.

Vettelben idén nem látom azt, hogy képes lenne változni ebben, így jövőre csak két esélye maradt: a Ferrari egy domináns autót épít, amivel a Red Bullhoz hasonlóan végig az élen autózhat, vagy Hamilton nyomás alá kerül Bottas által. Mindenki tudja, hogy egyik sem reális…

Ezek után a legjárhatóbb forgatókönyv az lehet Maranellóban, hogy megnézik a 2019-es évet Vettellel, és eldöntik, hogyan tovább. Ha a német egy hasonlóan versenyképes autóval is így szerepel, akkor nem lesz értelme megtartani, talán már a szerződése lejárta előtt sem. És még Leclerc is okozhat neki gondot. Marchionne nagyon látta a monacóiban a jövőt, és lehetséges, hogy az elhunyt elnöknek lesz igaza.

Mit tennék a Ferrari helyében? 2019-et megvárnám, vagy legrosszabb esetben 2020-at, majd, ha a helyzet változatlan és Leclerc sem fejlődött még eleget, megkeresném Hamiltont és egy olyan összeget ajánlanék neki, amire nem mondana nemet. A britben nagyon régóta ott motoszkálhat a vágy, hogy Maranellóban is kipróbálja magát, amivel egyrészt messze nagyobb hírnévre tenne szert és olyan ajtók nyílnának meg előtte, melyeket pillanatnyilag hat lakattal zárnak, másrészt a Ferrarinál vonulhatna vissza, és talán több mint hétszeres világbajnokként. Egy olyan helyen megdöntve Schumacher rekordjait, ahol a német legendává vált. Nem hiszem, hogy tovább kellene magyarázni az okokat… Addigra Hamilton már abszolút csúcson lesz, még több tapasztalattal, szinte hibák, gyengeségek nélkül. Ő a tökéletes választás. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szerencsekerék és fogyókúra: a Mercedes stratégái nem becsülik alá a Ferrarit
Következő cikk Mercedes: az Amerikai GP megmutatta, közel sem ért véget az idei bajnokság

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország